Megígértem, hogy nem alkudozom

Ő is egy azon közül, akiket ismerünk – és mégsem ismerünk, mert többet látjuk a médiában, rendezvényeken, mint az utcán vagy a saját társaságunkban. Hogy hogyan lett Juhász Tibor kalandos életű, privát autókereskedőből a város egyik sikeres menedzsere, szponzora, sport-közszereplője, és hogy mi most a legfontosabb neki az életében?

- Sok jót hallani mostanában magáról…

- Nocsak. Jó a kommunikációnk…?

- Tévedés volna? Ilyeneket mondanak, hogy Juhász Tibor kedves, szociálisan érzékeny, üzlettársaival együtt elkötelezett mecénás, sikeres autókereskedés-vezető, nemrég még lovasdíjat is kapott…

- Nem gondolnám, hogy kedves vagyok, szociálisan érzékeny talán inkább, de a kollégáim ezzel sem biztos, hogy egyetértenének. Az üzlet más világ, általában felülírja ezt a fajta viszonyulást.

- Tudatosan választja ketté?

- Igen. Ami nem odavaló, annak nincs helye ott, mert ha az üzlet kárára megy, annak végül mindenki kárvallottja.

- Tanulta az üzletvezetés szigorát, vagy a kemény korai évek tanították meg?

- Huszonkét évi autókkal való foglalkozás, kereskedés során sok képzésen részt vettem, ezek is adtak alapot, ez tény, de mindez nem onnan ered.

- Hanem? Azt mesélte nekem egy barátja, hogy elég kemény időszaka volt az életének, amikor, még a 90-es évek elején, körbejárta fél Európát használt autókért, amiket aztán itthon értékesítettek. Szóval, onnan való a tapasztalat?

- Az egyik titka annak, hogy ma sikereink vannak, az, hogy végigjártam ezt az „iskolát” a legelső állomásától. Nem csak úgy beültem a készbe. Az biztos, hogy kemény évek, iszonyú sok munka volt az első időkben is. Nyugatról, főleg Német- és Olaszországból hoztuk be a kocsikat a kereskedésünkbe, úgyhogy sokat láttunk, sokat megéltünk és tapasztaltunk.

- Így jött, hogy létrehozzák az Arénát?

- Igen, még nyolcvankilencben, a társaimmal együtt.

- Mi volt a legnehezebb élménye? Vagy a legtanulságosabb?

- Legnehezebb? Tudja, akkor még olyan fiatal voltam, hogy a probléma nem tűnt problémának. Például az olyan epizódok, mint mikor az olasz-osztrák határról küldtek vissza a kinti határőrök csak azért, mert egy papír – szerintük – nem volt megfelelő. Mehetem vissza Rómáig, egyheti kinti lét után… De ez csak egy a rengeteg esetből.

- Kezdettől autókereskedő akart lenni?

- Nem emlékszem rá, hogy mi akartam lenni. Azt tudom, hogy amikor az első kocsimat eladtam, az akkori egyetlen kereskedőhöz, Kovács Karcsi bácsihoz vittem, aki a háza kertjében árulta, amije volt. Utólag aztán kiderült, hogy mennyit keresett „rajtam”, vagyis a kocsimon…

- … és akkor dühében, irigységében kitalálta, hogy onnantól inkább maga veszi kézbe a szakmát?

- Nem, nem, semmiféle harag nem volt bennem. Máig sincs, Karcsival a mai napig jó a viszonyunk, a napokban, amikor a kislányom született, fel is hívott, hogy gratuláljon. Szóval, akkor sem harag volt bennem, hanem ötlet: az adott ihletet, hogy belevágjak.

- Akkor inkább hálás most.

- Pontosan, hálás vagyok.

- Kezdettől sikeres volt ebben az üzletben?

- Úgy gondolom, igen, persze, ahogy mondtam, rengeteg munkával. Annyit jártam ki, hogy San Marinóban például két éven át bérelt szobám volt egy szállodában. Ott, akkor szerettem bele az olasz kocsikba.

- De aztán mégis az Opellel kötötte össze az életét…

- Igen, de annak – hiszen az üzlet, az üzlet – üzleti okai voltak. Amikor kilencvenkettőben beindult az Opel szentgotthárdi gyára, úgy gondoltuk, hogy a hazai piacon ennek a félig hazai gyártónak lesz nagy előnye a hazai piacon is, ebben lesz pénz. Jól éreztük. Meg az igazság az, hogy a nyugatot járva kezdettől ott munkált bennünk a vágy egy igazi, nagycsarnokos, csillogó-villogó autószalonra. Így lett az Arénából Opel Autóaréna.

- Viszont aztán, ahogy tudni lehet, elég kellemetlen körülmények között szakítottak Dénes Józseffel, aki az Aréna másik vezetője volt.

- Társak voltunk, és egy idő után eladtam a részem. Amikor hívtak a Fiathoz. Jóska ezt valóban rossznéven vette, akkor volt egy mosolyszünet. De aztán, csak mondom, 2000 és 2008 között ő is Fiatot árult másutt…

- Miért döntött úgy, hogy átnyergel a Fiathoz? A hívók személye, vagy a márka, vagy az ajánlat miatt?

- Nem, az ajánlat kedvezőtlenebb volt, mint amennyit az Opelnél kerestem. Ez úgy történt, hogy a Radon tulajdonosai, akiket régről ismertem, megkértek, hogy segítsek: meg akarták vásárolni az akkor még más tulajdonában, de már felszámolás alatt lévő márkakereskedést. Kértek, hogy elemezzem, megéri-e. Vállaltam a kérést anélkül, hogy felmerült volna bennem, hogy átváltok hozzájuk. Csakhogy miközben végeztem azt a munkát, éreztem, hogy egy sor ötlet, inspiráció jön elő bennem. Nagy élmény volt, mert az Opelnél az évek során egy kicsit mindez kihalt belőlem, ellaposodtunk, rutinból végeztük a dolgunkat. Végül, amikor a korábbi Fiat átvilágításával végeztünk, megkérdezték, ha kivásárolják, vállalom-e a vezetését.

- És igent mondott.

- A kihívás miatt mondtam igent, meg a leendő üzlettársak (Fülöp Róbert, Bölecz Jenő és Csombók Imre – a szerk.) személye miatt.

- Azóta tizennégy év telt el. Mi a szaldója ennek az időszaknak az ön számára? Nem a száraz adatok érdekelnek, hanem az élményegyenleg.

- Nehéz időszak volt, sok-sok munkával és kudarccal – és sok-sok sikerrel.

- Kudarc? Hiszen a helyi eladások tekintetében a Fiat túlélte a válságot, és az élen teljesít eladásokban…!

- Akkor is ez a helyzet: ez a munka sem csak sikerekből áll, még ha kifelé így látszik is. Jól állunk eladásokkal, de természetesen vannak sikertelen üzleteink és problémás időszakaink, mint mindenkinek.

- Mi vezet rá egy dörzsölt autókereskedőt, egy menedzsert arra, hogy kiterjedt mecenatúrát tartson fenn, és szociálisan érzékennyé váljon?

- Azért ebben sok a reklám-szemléletű megfontolás is, hiszen alapvetően kereskedésről van szó. De itt nőttem fel, itt élek, és nekem fontos, hogy hogyan viszonyulok a környezetemben, és mi történik a várossal. Ez pedig mindig is így volt. Az, hogy segítsek, támogassak fontos, jó kezdeményezéseket, azóta van így, hogy a nyolcvanas évek végétől vállalkozó vagyok. A lehetőségeimhez mérten mindig is gyakoroltam, mert segíteni jó érzés. Jó, ha hozzá tudok tenni a közöshöz.

- Volt egy pillanat, amikor ez eldőlt, egy segítségkérő telefon, egy meggyőző esemény…?

- A tánc esetében igen. Juhász Ági (a Studio 2000 TSE egyik vezetője – a szerk.) például azok közé tartozott, akiknek régóta igyekszem segíteni, de vele mindig nagyon keményen alkudoztam. Aztán egy ízben rábeszélt, hogy menjek el egy táncversenyre, nézzem meg, mit produkálnak. Így is tettem. Ott aztán megéreztem, megértettem, milyen hatalmas munka, erőfeszítés, mennyi gyakorlás van mögötte, és milyen színvonalat hoznak ebben a városban! Akkor ünnepélyesen megígértem neki, hogy többé nem alkudozom vele…

- És a kézilabda?

- A kézilabdának nagy hagyománya és nagy tábora van a városban, ezért fontos nekem is, és fontos az említett marketingszempontok miatt is. Ma már az egyik szerelem ez a csapat (a KB Autoteam SE – a szerk.).

- Maga is játszik?

- Nincs gömbérzékem… Én gyerekkoromtól lovagolok, ez az igazi szerelmem, fő hobbim, sőt, elhivatottságom is azóta, hogy 1991 óta hivatásos bíróként is részt veszek a sportágban, 96-ban pedig Magyarország legfiatalabb első osztályú versenybírója voltam.

- Mit ad önnek a ló, a lóval való foglalkozás?

- Nagyon közel áll hozzám a ló és a lovas emberek, akik az állat mellett élnek. Más szemléletet kapnak; aki szereti a lovakat, abban több a jóság, a természetesség: más, őszintébb közeg.

- Nem akarok erőltetett párhuzamokat keresni, de tudjuk, hogy a ló az érzelmi, pszichés szimbolikában a szenvedély, a tűz, a szabadon áramló érzések jelképállata – akárcsak az autók világában az olasz márkák… Egyetért ezzel?

- Lehet ilyen párhuzamot vonni, sőt, a Ferrarinak címerállata is. Nekem egyébként Vincze Jenő doktor úr adott rengeteget ezen a vonalon, aki, bár sajnos már nem él, emberileg és lovasszakmailag is máig a példaképem. De hogy miért is fontos nekem és Halasnak ez a sportág, azt nem nehéz bizonyítani: a helyi lovasbázison generációk tanulták meg az állat és a sport szeretetét, tiszteletét, sőt, Hirling Jóska bácsi alatt a kellő fegyelmet is. Ez a pálya, ami túlzás nélkül a világ egyik legjobb talajú lovaspályája, rengeteget adott több generációnak. Nagyon fontos érték, amit fokozottan kell óvnunk.

- Úgy legyen. Végül egy kérdés még: ki a legfontosabb az életében?

- A gyermekeim.

Szöveg: Kohout Zoltán
Fotó: Kovács Iván

(interjúnk 2011-ben jelent meg a Halasi Tükörben)