Nagy Zoli Mohácsa
- Én sohasem tekintgettem vissza, nem szomorkodtam. Ha földre kerültem, felálltam, leporoltam magam és mentem tovább. Célokat kerestem, amiket meg tudok valósítani – mondta Nagy Zoli, a Lyra gitárosa, aki a közelmúltban olyan zenei anyagot tett le az asztalra, amely meglepő, kemény, elgondolkodtató volt. Ady Endre nem éppen az a költő, akinek a verse zenéért kiállt. Zolit éppen ez fogta meg, úgy volt vele, megcsinálja. Adyval kelt, feküdt. Azt mondja, amikor kész lett a hét dal, meghallgatta azokkal, akik számára nagyon fontosak és együtt sírtak.
- Beengedtél az otthonodba, itt beszélgetünk.
- Szerettem volna megmutatni, hogy hol élek. Nagyon fontos nekem ez a közeg. Látod, van egy kis házi stúdióm, félre tudok vonulni és dolgozhatom. Egy családi fészek, ahol együtt lehetünk a feleségemmel.
- Az előbb mutattad azt a helyiséget, amit süketszobaként használ. Tele van az elmúlt 20-30 év rockzenei rekvizitumaival. Ennyire szereted a múltad?
- Láttad, volt egy kép a We zenekarról, abban együtt játszottam a Kis Csabival, meg szegény Daczi Zsoltival. Aztán Ozirisz plakátok, és annyi kedves emlék a rockzenei korszakomról. Ez nekem nagyon sokat jelentett. Az életem, a zenészmúltam meghatározó mozzanatai ezek.
- A beszélgetésünk apropója az Ady-albumod. Gondolom nem én vagyok az első, aki megkérdezi, miért pont ő?
- Tudom, hogy Ady költészete nehéz. Nincs is olyan, aki hozzá mert volna nyúlni. Ő nem élte meg Trianont, mégis látta a pusztulást. Amikor rátaláltam Adyra, éppen előtte lelkileg megvertek, ez is befolyásolta a döntésemet.
- Tudhatják az olvasók is, hogy mi történt?
- Volt egy zenekar, amiből kitettek. Nagyon fájt. De aki ismer, az tudja, sohasem adom fel. Ha padlóra kerülök, felállok, leporolom magam, és megyek tovább. Ekkor jött Ady. Ráleltem, elolvastam vagy száz versét.
- Melyik volt az első?
- A Két dal volt az első. Szinte zsigerből született a zene. Aztán jött a többi. Van, amelyiket munkába menet, a kocsiban választottam ki. Végül hét szám került az albumra. A cím pedig önmagáért beszél, Nekünk Mohács kell…
- Amikor az ember megzenésített verseket hallgat, akkor lassú dallamokban gondolkodik. Az Ady-lemez viszont rockzene, ami szokatlan.
- A mondanivalóhoz szerintem ez illett. Egyetlen kivételtől eltekintve a kemény a zene. Annyira karakteresek a versek, hogy ilyen muzsikát képzeltem el hozzájuk. Aki meghallgatja, az kap egy rocklemezt. Lehet, hogy igazából 10-20 év múlva érik majd be az egész.
- Kik voltak az alkotótársak?
- Vida Jancsi énekelt. Nagyon jó volt vele dolgozni. Ő is nagyon rákapott a dologra. Jancsi kiváló ember, remek torok. A Kis Csabi dobolt, és az ő stúdiójában, a Bendegúzban vettük fel a dalokat. Fia, Dávid pedig egy gitárszólóval és hangmérnöki tudásával tett hozzá sokat a produkcióhoz.
- Milyen volt az, amikor meghallgattad egészben?
- Sírtunk, amikor befejeztük. Feleségemmel, Eszterrel, és az ő szüleivel együtt hallgattuk meg. Frenetikus volt a hatás. Akkor tudtam, hogy jól választottam.
- Vannak visszajelzések?
- Persze. A barátok és ismeretlenek is jelezték, hogy tetszik nekik. Voltak kritikák is, de ezeket én mindig megfogadom.
- A közelmúltban ismét felkerült a világhálóra egy dal tőled. Radnóti: Erőltetett menet. Mondjuk ez sem egy populáris vers.
- A költő kiszolgáltatottsága érintett meg. Elképzeltem, hogy én is fázok, de be tudok menni a melegre (könnyek szöknek a szemébe). Talán a munkám miatt vagyok kicsit érzékenyebb a szociális területre.
- Azt kevesen tudják, hogy hol dolgozol…
- Büszke vagyok a munkámra. Nyolcadik éve Bócsán, a Gyermekvédelmi Otthonban dolgozom. Nevelő vagyok.
- Hogy kerültél oda?
- Együtt jártunk főiskolára az igazgatóval, akivel összebarátkoztam. Gábor hívott, én pedig mentem.
- Azért az egy kemény hely. Onnan szöktek meg néhány évvel ezelőtt fiatalok, akik kis híján embert öltek.
- Nagyon szeretem az otthont. Bármit megtennék az ott lakókért. Tudni kell bánni velük. Még közös CD-ket is csinálunk
- Azt meg hogy?
- Van, amikor összepakolom a stúdiómat és kiviszem Bócsára. Zenélek a srácoknak, éneklünk együtt. Amolyan zeneterápia ez. A produkciókat rögzítem és kiírom nekik lemezre. Ettől boldogok, és ha én adhatok valamit, akkor ez nekem is örömet okoz.
- Tudod, ennek kapcsán eszembe jutott egy régi sztori. Ozirisz-koncert volt a moziban és elment az áram a színpadon. Mindenki ledermedt, Te viszont leültél a színpad szélére és énekeltél.
- Egy helyzet volt, meg kellett oldanom. Mindenhol és mindenben keresem a harmóniát. Mindegy, hogy milyen zenét játszok. Az Oziriszben, a Lyrában, vagy amikor bulikat csinálunk a Virág Norbival. Élvezem a muzsikálás minden egyes pillanatát.
- Többször szóba hoztad a feleségedet, Esztert.
- Neki köszönhetek mindent. Azt is, hogy leérettségiztem, és hogy elvégeztem a főiskolát. Kardos menyecske. Ő tart kézben mindent. Nagyon fontos nekem, olyan, mint az édesanyám. Persze, hogy egy Ozirisz koncerten ismerkedtünk meg, ő talált rám. Éppen magam alatt voltam egy kicsit, ekkor csörrent meg a telefon. Eszter hívott, azóta együtt vagyunk…
Jáger Levente
Fotó: Anda Péter
