A hét verse
Miért szeretem...? - Palásti Károly
Ezen a hétem Palásti Károly, a Bibó István Gimnázium igazgatóhelyettese mondja el, miért áll hozzá közel az alábbi költemény.
Ady Endre: A ló kérdez
Lovamra patkót senki nem veret,
Be szerencse, hogy senki sem szeret:
Kocogok, lógok követlen úton
S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
S a rossz úton, mert minden ellovan,
Felüti néha fejét a lovam
És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?
Szeretem a rövid irodalmi alkotásokat. Ady Endre versei Az 1910-es évekre ilyenek. Leegyszerűsödnek, de mondanivalójuk hordereje és tartalma súlyosabb lesz. A ló és lovas jelképe az emberiség eltévelyedését, a jó és biztos út elhagyását jelzi; de jelzi a „volgai lovas”, a magyar ember eltévedését is.
A mű egy költői kérdésre fut föl: "Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?" A környezetemben ez szállóige lett, mert gyakori élethelyzetet fogalmaz meg a költő. Ki ne érezné úgy, hogy patkó nélkül és követlen úton kell haladnia: nincsenek a célhoz eszközei, és csak a gátakat látja. Enyhe irónia érződik hangjából, amint magánéletéről szól: "Be szerencse, hogy senki sem szeret:"És ez az ami megfog: a kérdés mindig nekem szól, a személyes küzdelmemről.
Az már csak technikatörténeti érdekesség, hogy Ady korában ér véget az emberiség ló-szekér-földút korszaka. Berzsenyi életében a „szárnyas idő” repül. A kortárs Kassáknál „az idő nyerített”, Adynál „minden ellovan.” Ízlelgessük az utolsó szót. Szerethető neologizmus.
Pál László rovata
