A hét verse
Miért szeretem...? - Tóbiás Zsuzsanna
Ezen a héten Tóbiás Zuszsanna cukrász, költő, az Érintések című kötet szerzője mondja el, miért kötődik az alábbi vershez.
Radnóti Miklós - Nem tudhatom
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Mint mindenki más, én is az iskolapadban találkoztam ezzel a verssel először. Már egész kicsi koromban kezdtem a „versírást”, már ha azokat a kis írásokat annak lehet nevezni. Mivel a versek szerelmese lettem, így minden más is vonzott. Nemcsak az írás, hanem az olvasás, elemzés, szavalás is. Mindig azt mondták, olyan verset szavaljunk, akkor leszünk hitelesek, ha beleéljük magunkat a versbe. Én nem csak bele éltem magam, hanem úgy éreztem, ezek a szavak belőlem, tőlem származnak...
Tudtam, hogy ez a vers a háborúról szól, arról, hogy ember és ember mennyire más szemszögből látja a tájat, az életet, az igazi életet. Sajnos ez a vers ma is igen aktuális. Akár a saját vérünkkel is képesek vagyunk harcba szállni, vagy egy igaz baráttal. Egyetlen dolog miatt: mert nem vagyunk arra sem képesek, hogy az ő szemszögükből lássuk a dolgokat. Soha nem voltam híve annak, hogy elnyomjuk mások véleményét és belekényszerítsük őket egy olyan eszmébe, amit nem vallanak.
Ebben a pici országban egymás „pilótái” vagyunk. Összetartás helyett „lebombázzuk” mások életét. Ugyanúgy igaz ez a családokra is...
Ebben a pici országban egymás „pilótái” vagyunk. Összetartás helyett „lebombázzuk” mások életét. Ugyanúgy igaz ez a családokra is...
Talán azért kérném az embereket, hogy olvassák és értelmezzék újra Radnóti szavait, hátha egyszer átgondolják majd a másik ember helyzetét.
S meglátják nemcsak „a gyárat a látcsőn és szántóföldeket”
hanem „a dolgozót is, ki dolgáért remeg”
S meglátják nemcsak „a gyárat a látcsőn és szántóföldeket”
hanem „a dolgozót is, ki dolgáért remeg”
Pál László rovata
