Halasi győzelem a megyei katasztrófavédelmi versenyen
Sziréna

Halasi győzelem a megyei katasztrófavédelmi versenyen

A Szent József Katolikus Általános Iskola nyerte meg a felmenőrendszerű ifjúsági katasztrófavédelmi verseny megyei fordulóját. A megméretésnek Ágasegyháza volt a helyszíne, a halasiak a területi forduló első helye után jutottak tovább.
Suzuki és két Fiat ütközött
Sziréna

Suzuki és két Fiat ütközött

Egy Suzuki és két Fiat ütközött össze csütörtökön negyed kilenc előtt az 53-as főút belterületi szakaszán. A karambolnak nincs sérültje, viszont a három járműben jelentős kár keletkezett.
Ütős látogatás a vásárhelyi Tescoban
Sport

Ütős látogatás a vásárhelyi Tescoban

Rendhagyó helyszínen megrendezett ökölvívókupára hívták a Halasi Box Club versenyzőit. Testvérvárosunk, Hódmezővásárhely az ottani Tesco áruház előterében szervezett egy tornát, amelyen aztán hat halasi bunyós lépett ringbe.
Álhír a lakáskorszerűsítési támogatás!
Közélet

Álhír a lakáskorszerűsítési támogatás!

Sokan megörültek a kilátásba helyezett támogatásnak, ám ez csak egy álhír. Már a halasi városházán is többen jelentkeztek azzal, hogy igényt tartanának a minden háztartásnak megígért 2,5 millió forintos lakáskorszerűsítési támogatásra, melyet a felhívás szerint az önkormányzatoknál kell intézni és az összeget 14 napon belül utalják. Azt kérik a lakosságtól, hogy ne dőljenek be ennek az ígéretnek és ez ügyben ne keressék a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalt.
Rozsnyói vendégek a Városházán
Közélet

Rozsnyói vendégek a Városházán

Felvidékről érkeztek diákok ma Kiskunhalasra. A Határtalanul program keretében, a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola látta vendégül a diákokat és kísérőiket. A vendégek felkeresték Kiskunhalas látnivalóit, valamint ellátogattak a polgármesteri hivatalba is.
Lelkileg töltődnek két napon keresztül (galéria)
Közélet

Lelkileg töltődnek két napon keresztül (galéria)

Dalokkal köszöntötték az ország területéről érkezett megjelenteket ma délelőtt Kiskunhalason. Egy kétnapos rendezvény keretében a helyi és a vendég szakemberek tartalmas programokon vehetnek részt.
Küszöbön a Kertvárosi Óvoda építése
Közélet

Küszöbön a Kertvárosi Óvoda építése

Egy új intézménnyel bővül Kiskunhalas. Megkezdődik a Kertvárosi Óvoda építése – erről a napokban jelent meg a közlemény. A TOP-os projekt összköltsége 300 millió forint. Az óvoda a Kertvárosi Általános Iskola szomszédságában kap helyet.
Szigetre, szavazásra fel!
Kultúra

Szigetre, szavazásra fel!

Flaisz Vanda a kiskunhalasi művészeti iskolában folytatta alapfokú zenei tanulmányait. Benkő Gabriellához furulyaórákra járt. Azóta bővítette a palettát. Most már zongorán és ukulelén is játszik. Megtudtuk, hamarosan gitárral bővül a hangszerpark… Vanda idén a Sziget Fesztiválra készül, hogy megmutathassa tehetségét.
Mi lesz a választási plakátokkal?
Közélet

Mi lesz a választási plakátokkal?

Még javában látszanak az utcákon, tereken az országgyűlési képviselőválasztás „nyomai”, vagyis a politikai hirdetmények. A szabályok szerint a pártoknak egy hónapjuk van arra, hogy leszedjék a választási plakátjaikat.