Kormányablakot avattak Kecelen (galéria)
Közélet

Kormányablakot avattak Kecelen (galéria)

A keceli önkormányzat mert nagyot lépni és ennek meg is lett az eredménye. Szerdán délután avatták fel a helyi kormányablak vadonatúj helyszínét, ahol 1500 ügykörben járhatnak majd el a település és a környék lakói. Az ünnepélyes avatón Kovács Ernő kormánymegbízott, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Haszilló Ferenc polgármester vágta át a nemzetiszínű szalagot. 
Számít a szavazókra a Jobbik
Közélet

Számít a szavazókra a Jobbik

A kampány finisére leegyszerűsödött a választók döntési helyzete, aki kormányváltást szeretne, annak a legerősebb ellenzéki pártra és jelöltre célszerű voksolnia –fejtette ki sajtótájékoztatóján Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje.  
Megkoszorúzták az első kórházigazgató sírját
Közélet

Megkoszorúzták az első kórházigazgató sírját

Koszorúval, főhajtással emlékeztek az első halasi kórházigazgatóra. A régi halasi kórházat Dr. Monspart László alapította és ő alapozta meg a városban a fekvőbeteg ellátást. A Semmelweis kórház vezetése még húsvét előtt felújíttatta a síremlékét és a tervek szerint, amikor évforduló van, a jövőben is eljönnek és leróják tiszteletüket a példaképnek tekintett első halasi kórházigazgató emléke előtt.
Anyakönyvi hírek
Közélet

Anyakönyvi hírek

Szeretné megtudni, hogy kik születtek és kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár.
Legyen Köves Ágnes az év roma hőse!
Közélet

Legyen Köves Ágnes az év roma hőse!

A Roma Sajtóközpont és a roma civil szervezeteket tömörítő Állandó Roma Értekezlet idén negyedik alkalommal adja át az év hétköznapi roma hősének járó Aranypánt-díjat. A jelöltek között ott van a kiskunhalasi Köves Ágnes is, akit most Ön is tud támogatni egy online szavazattal.
Judit szerelmei Halason
Kultúra

Judit szerelmei Halason

Jövő kedden ismét várja az érdeklődőket a Forrás - Új Tükör Klub. Ezúttal egy különleges könyvbemutatóra invitálja a halasiakat a szervező Halasi Média és Kultúra Kft.
Véradásra várják a halasiakat
Közélet

Véradásra várják a halasiakat

Ahogy minden hónap első szerdáján, így holnap, április 4-én is véradás lesz a Közösségek Házában.
Baleset-rekonstruálás miatt zárták le az utat
Sziréna

Baleset-rekonstruálás miatt zárták le az utat

Két rendőrautó zárta le a Szász Károly utcát a buszpályaudvar és Dózsa György utca között. Egy úttesten fekvő biciklit is látni lehetett, mint megtudtuk, a helyi kapitányság közlekedésrendészete baleset-rekonstruálás miatt korlátozta a forgalmat.
Görögországban táncoltak
Sport

Görögországban táncoltak

Thessaloniki – Görögország
A húsvéti hétvége sem múlt el verseny nélkül a Studio 2000 TSE számára. Ezúttal külföldön léptek parkettre a halasi klub párosai, miközben az egyesület művészeti vezetője, Juhász Ágnes  pontozó feladatokat látott el a Görögországi Thessalonikiben az ünnepi hétvégén.