Értékmutató szakmaiság (galéria)
Közélet

Értékmutató szakmaiság (galéria)

Kiskunhalas adhat otthont a Református Óvodák XXVII. Kárpát-medencei Szakmai Találkozójának. Ezt a rendezvényt minden évben másik óvoda szervezi, a Református Pedagógiai Intézettel együttműködésben. A Gólyafészek ebben a nevelési évben töltötte református óvodaként a 25. évét az országban elsőként. 
Új parkolók a temető mellett
Közélet

Új parkolók a temető mellett

Hevesiné Vincze Éva önkormányzati képviselő kezdeményezésére tizenöt új parkolót alakítottak ki a katolikus temető mellett az elmúlt hetekben. Évek óta problémát jelentett az, hogy porban, sárban kellett a járműveknek várakozniuk a sírkertnél.
22 ezer szavazólapot satíroznak
Közélet

22 ezer szavazólapot satíroznak

Kifogyott pár tucat fekete filctoll a nap folyamán. Sok munkát adnak a helyi választási irodáknak a szavazólapok. A szavazólapok kinyomtatása utáni visszalépéseket már kézzel kell korrigálni. A halasi városházán csütörtökön mintegy 30 fő délelőtt 9 órától ezen dolgozott, akit csak lehetett munkára fogtak.
Értünk Értetek – felszámolnák a politikai korrupciót
Közélet

Értünk Értetek – felszámolnák a politikai korrupciót

Az Értünk Értetek országgyűlési képviselőjelöltje sajtótájékoztatót tartott a héten. Tián Pál László fontosnak tartotta elmondani a nézeteiket a politikai korrupció témaköréről.
Húsimádók előnyben
Receptek

Húsimádók előnyben

Igaz, hogy túl vagyunk a húsvéton, de ha van még a hűtőben vagy a spájzban egy szép kötözött sonka, adok egy tippet, miként lehet minden igényt kielégítően felhasználni.
Taroltak a tekós matekosok
Közélet

Taroltak a tekós matekosok

A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium diákjai több területen is remekeltek az utóbbi időszakban. Néhány napja matematikatudásukat csillogtatták meg nem is akármilyen eredménnyel.
„Magyarországon óriási változásokra van szükség”
Közélet

„Magyarországon óriási változásokra van szükség”

Értékesnek és hasznosnak tartotta kampánykörútját Molnár László, a Demokratikus Koalíció ötös számú egyéni választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje. A kiskunhalasi lakossági fórumán kiemelte, hogy Magyarországon óriási változásokra van szükség.
Választási műsorok a Halas Tv-ben
Közélet

Választási műsorok a Halas Tv-ben

A Halas Televízió rendkívüli választási műsorral készül a közelgő országgyűlési képviselő választásra. Vasárnap este 8 órától várjuk önöket a képernyők elé. Élő adásunkban beszámolunk a választás napjának eseményeiről, folyamatosan mutatjuk a beérkező adatokat, beszélgetünk a jelöltekkel és műsorunkat nézve megtudhatják, hogy ki lesz majd a térség országgyűlési képviselője.
Halasi sikerek a katasztrófavédelmi versenyen (galéria)
Sziréna

Halasi sikerek a katasztrófavédelmi versenyen (galéria)

Tűzoltásban, elsősegélynyújtási ismeretekben, veszélyes anyagok felismerésében és gátépítésben is jeleskedni kellett azoknak a diákoknak, akik indultak a katasztrófavédelmi versenyen. A kiskunhalasi tűzoltóságon megrendezett megméretésen két korosztályban, 11 csapat indult, as továbbjutók között két helyi intézmény is van.