Óvodától a középiskoláig segítik a fiatalokat
Közélet

Óvodától a középiskoláig segítik a fiatalokat

A Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kiskunhalasi Tagintézményében az egyik ellátandó feladatkör a nevelési tanácsadás. A szakemberek akár kétéves kortól, de jellemzően inkább óvodás kortól egészen a középiskola végéig foglalkoznak a különböző korosztályokba tartozó gyermekekkel, fiatalokkal. Cikkünkben annak járunk utána, mi indokolhatja, hogy egy gyermeknek ilyen jellegű foglalkozásra legyen szüksége.
Készül a költségvetés
Közélet

Készül a költségvetés

Számolnak, táblázatokat készítenek, egyeztetnek a városházán. Javában dolgoznak az év legfontosabb feladatán a költségvetés összeállításán. A közösségi médiában Fülöp Róbert polgármester számolt be arról, hogy hetek óta folyik a költségvetés előkészítése.
Gálázott a Tekó All Star és a Fradi (galéria)
Sport

Gálázott a Tekó All Star és a Fradi (galéria)

Telt házas gálameccset játszott egymással a 45. Rákóczi Kupa második napján a Tekó All Star és a Fradi öregfiúk csapata. Bizony a házigazda állta a sarat a Bánki Dodóval, Szenes Sándorral, Fischer Palival és Keller Józseffel felálló zöld-fehérek ellen . Ami viszont ennél is fontosabb a fradisták példát mutattak közvetlenségből, emberségből, kiosztottak vagy ezer autogramot, készült több száz közös fotó és szép emlékeket okoztak a halasi drukkereknek.
A Tekó és a Bibó már az elődöntőben összecsap (galéria)
Sport

A Tekó és a Bibó már az elődöntőben összecsap (galéria)

Nem játszik jól a Tekó, de harcos teljesítménnyel a Dékáni ellen aratott pótselejtezős győzelmével bekerült a vasárnap reggeli elődöntőbe a 45. Rákóczi Kupán. Ott összejött a döntőre várt mérkőzés, Dózsa Zsolt csapatának a csoportgyőztesként továbbjutó Bibó István Gimnázium lesz az ellenfele. A másik elődöntő a a házigazda csoportját az első helyen záró Orosháza és a büntetőpárbajt nyerő Gyöngyös meccsét hozza. Meglepetés, hogy kiesett a Szilády, amely egy sorsdöntő meccsen kapott ki a Magyarkanizsától. A kupa második napján is megteltek a lelátók. 
Kecskeméti tornagyőzelem a KB Autoteam Kupán
Sport

Kecskeméti tornagyőzelem a KB Autoteam Kupán

Hét csapat kora reggeltől délutánig mérkőzött a hagyományos, már 7. alkalommal megrendezett KB Autoteam Kupáért. A játék színtere ezúttal is a Szilády-gimnázium műfüves arénája volt. A szervező döntésének köszönhetően minden csapat játszott az összes nevezővel, így összesen 21 párharcot láthattak a kilátogató nézők.
Jótékonysági medvenap az Átlós ovi javára
Közélet

Jótékonysági medvenap az Átlós ovi javára

A hagyomány szerint február másodikán jön ki a medve a barlangjából, hogy megnézze meddig tart még a tél, ám Halason immár második éve nem csak az időjárásról, hanem a segítő szándékról is szól ez a nap. Tavaly debütált és idén folytatódott a Zöld-híd Egyesület kezdeményezése a Jótékonysági medvenap.
Vasárnap vásár
Közélet

Vasárnap vásár

Jön a hónap első vasárnapja, vásár lesz február 4-én. A már sok éves hagyomány szerint Halason idén is ezeken a napokon lesznek a vásártéren az országos kirakodó és állatvásárok.
Ady Endre 141
Kultúra

Ady Endre 141

Zenés irodalmi esttel emlékeztek Ady Endrére február 2-án este a Martonosi Pál Városi Könyvtárban születésének 141. évében. A rendezvényen Rácz Attila szavalta a költő verseit nagy átéléssel. A műsorban közreműködtek a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Zongorán Fehérváriné Ábrahám Melinda játszott. 
Elrajtolt a 45. Rákóczi Kupa (galériával)
Sport

Elrajtolt a 45. Rákóczi Kupa (galériával)

Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett és megszokhattuk zsúfolt lelátók előtt és óriási szurkolás közepette zajlott le a 45. Rákóczi Kupa első napja. Az ünnepélyes megnyitót megtisztelte jelenlétével Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki elismerően szólt a hangulatról és a rendezvényről. Az sem véletlen hogy ismét Kiskunhalasra látogatott Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, aki ajándékot is hozott. Az első nap után a házigazda 4, a Dékáni 6, a Bibó 3, míg a Szilády 1 pontot szerzett.