Halason járt Herkules
Kultúra

Halason járt Herkules

A kiskunhalasi gyermekek a mai napon egy igazi hőssel találkozhattak, sőt maguk is hőssé válhattak a Közösségek Házában.
Kerékpárút épül Mélykúton
Gazdaság

Kerékpárút épül Mélykúton

Alig fejeződtek be a csatornázási munkálatok, ismét munkagépek dolgoznak Mélykút belvárosában. Az errefelé közlekedő kerékpárosoknak ezentúl nem kell aggódniuk a közlekedő személy- és teherautók miatt, hiszen hamarosan egy újabb nagyszabású beruházás valósul meg a településen.
Kínai hitelből fejlesztik a vasutat
Gazdaság

Kínai hitelből fejlesztik a vasutat

Aláírta a kormányközi szerződést a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról Szijjártó Péter a kínai Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság elnökével, a beruházást 85 százalékban kínai hitelből finanszírozzák. A megállapodást Kína és Kelet-Közép-Európa (KKE) közötti együttműködés első konkrét sikerének nevezte az MTI-nek a külgazdasági és külügyminiszter.
Őszi nyalánkság
Receptek

Őszi nyalánkság

A nyáron viszonylag sok sárgabaracklekvárt főztem be, aminek mostani édességem készítésekor nagy hasznát vettem. Ősz lévén a dió is előkerül a kamrákból, ezt is bátran tegyük bele ebbe a finomságba!
(►) Egyre több fiatal nyúl kábítószerekhez
Közélet

(►) Egyre több fiatal nyúl kábítószerekhez

Aktuális problémákról értekeztek egy fórum keretében a Cigány Közösségi Házban. A tapasztalatok szerint egyre többen és egyre fiatalabb korban kezdik használni a kábítószereket. A jelenlévők azt mondták, ennek szeretnének mielőbb gátat szabni.
Erzsébet utalványok karácsonyra
Közélet

Erzsébet utalványok karácsonyra

Egy kis segítség az év végéhez. 1500 olyan halasi személy kap karácsonyra Erzsébet utalványokat, akik november elsején rendelkeztek gyermekvédelmi kedvezménnyel. Az utalványokat jövő a héten, november 26-ig között lehet átvenni a Tó utcai Cigány Közösségi Házban. Azt kérik, mindenki az értesítőkben szereplő időpontokban menjen.
Véres családi dráma kalapáccsal, gereblyével
Sziréna

Véres családi dráma kalapáccsal, gereblyével

Rendőrök, mentők vonultak egy kiskunmajsai házhoz, egy életveszélyben lévő nőt kórházba, míg az őt bántalmazó élettársát a fogdába vitték. A családi dráma még szombaton reggel történt, a megyei főkapitányság hétfőn délután hozta nyilvánosságra.
Erős felkiáltójel volt bennem...
A hét arca

Erős felkiáltójel volt bennem...

Általános iskolában, ötödikes korában kinyílt számára a világ. Azt mondja, már kisgyermek kora óta erős felkiáltójel volt benne, amely arra figyelmeztette: ki kell törnie a szürkeségből. Mostanság, húsz éves fejjel tudja, jól döntött akkor, amikor elhatározta, ha törik, ha szakad tanulni fog és diplomát szerez. Kerekes Erik cigány származású fiatal, akinek dédelgetett álma az, hogy elvégzi majd a jogi egyetemet is a szociális munkás diploma megszerzése után.
Lezárul a térség legnagyobb „vizes” programja
Gazdaság

Lezárul a térség legnagyobb „vizes” programja

Most már kiskunhalas és térsége is elmondhatja magáról, hogy az Európai Uniós elvárásoknak megfelelő ivóvízhez jut a lakosság. Az elmúlt évtizedek legnagyobb vizes beruházása ér véget.