Ismét Nagy Ernőt nevezte ki az államtitkár a Bernáth-kollégium élére
Archívum

Ismét Nagy Ernőt nevezte ki az államtitkár a Bernáth-kollégium élére

Hoffmann Rózsa 428 köznevelési intézményvezető kinevezéséről döntött, köztük a kiskunhalasi Bernáth Lajos Kollégium igazgatójának személyéről is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy Nagy Ernőt, az intézmény eddigi igazgatóját nevezte ki igazgatónak. A régi-új intézményvezető az öt évre szóló kinevezési okmányt augusztus 21-én, a Szépművészeti Múzeumban veheti át a többi kinevezett intézményvezetővel együtt, ünnepség keretében.
Sikeresen pályáztak a régió önkéntes tűzoltó egyesületei
Archívum

Sikeresen pályáztak a régió önkéntes tűzoltó egyesületei

Több mint 1,6 millió forintot nyertek a halasi és a kiskőrösi hivatásos tűzoltó parancsnokságok illetékességi területén működő civil tűzoltó szervezetek. Az önkéntes tűzoltó egyesületek 2013. évi támogatására kiírt országos pályázatra összesen 369 pályázati dokumentáció érkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra. A pályázatok elbírálása a bíráló bizottság által meghatározott és elfogadott szempontrendszerek figyelembevételével történt meg.
Archívum

A legfrissebb anyakönyvi hírek

Ha szeretné megtudni, kik születtek, kik kötöttek házasságot, s kik hunytak el térségünkben az elmúlt napokban, a legjobb helyen jár...
UKSC-start
Archívum

UKSC-start

Tegnap este, Kun István irányításával elkezdte az őszi idényre való felkészülését a Kiskunhalasi UKSC NB II-es férfi kézilabda csapata. A srácok heti három edzésen vesznek részt, mert kőkemény idény vár rájuk.
Ismét korlátozni kellett a vonatok sebességét a kelebiai vasútvonalon
Archívum

Ismét korlátozni kellett a vonatok sebességét a kelebiai vasútvonalon

Késésekre kell számítani a kelebiai vasútvonalon, mert a hőségriadó ideje alatt több szakaszon is sebességkorlátozást vezetett be a MÁV napközben 11 órától este 7-ig. A Mávinform kiadott közleményében azt írta: a korlátozások miatt a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon 15-25 perccel, hosszabb menetidővel közlekednek vonatok.
Hőkamera buktatta le a határsértőket Tompánál
Archívum

Hőkamera buktatta le a határsértőket Tompánál

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség stabil hőkamera kezelőjének jelzése alapján eljárást indított 3 szerb és 2 koszovói állampolgárral szemben, akiket kedden Tompán, illetve Kelebián fogtak el a járőrök.
Archívum

Légvársziget a strandon

Különlegességgel készül a halasi strand szombaton. Délelőtt tíz órától Légvársziget Családi Napot rendeznek a fürdő területén, amelyre mindenkit szeretettel várnak.
Archívum

Sikeres pályázat: saját busza lesz a kézilabdásoknak

Eredményesen pályázott a Kiskunhalasi UKSC, így a jövőben saját busszal oldhatja meg a csapatai szállítását. A kormány látványsportokkal kapcsolatos döntésének köszönhetően, jelentős összefogással, önkormányzati és vállalkozói támogatással sikerült a járművet beszerezni. A buszt jövő héten, ünnepélyes keretek között adja át a klubnak Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke.
Archívum

Veszélyben a szőlőültetvények

A rendkívüli szárazság, a csapadékhiány nem kíméli a Kiskunhalas környéki szőlőültetvényeket sem. Nem kizárt, hogy a kánikula miatt egy-két héttel előbb kezdődik a szüret.