Támogatják a fiatal erdők állománynevelését
Archívum

Támogatják a fiatal erdők állománynevelését

Új támogatási jogcím kérelmét nyújthatják be az erdőgazdálkodók május 31-ig! - emlékeztetett a Magyar Agrárkamara.
Hármas karambol a majsai úton
Archívum

Hármas karambol a majsai úton

Szerencsére csak könnyebb sérültjei voltak annak a balesetnek, amely ma nem sokkal 13 óra után történt a majsai úton. Harkakötöny és Tajó között egy szabálytalanul előző női vezető két másik autót is összetört, illetve az egyik járművet az árokba lökte.
Sporteredmény
Archívum

Sporteredmény

A vasutas Művelődési Házban rendezték meg a BSK Tavaszi Ping-pong Versenyt. Ennek végeredménye a bővebben gombra kattintva tekinthető meg.
Archívum

Közeleg az adóbevallás leadásának határideje

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adóigazgatósága Bács-Kiskun megye 4 könyvtárában (többek között Kiskunhalason is) működtet kihelyezett ügyfélszolgálati helyet, ahol azon adózók, akik nem rendelkeznek internetes hozzáférési lehetőséggel az itt elhelyezett gépeken kitölthetik, leellenőrizhetik bevallásukat, és le is adhatják adóívüket. Ezen kívül  új szolgáltatásként lehetőség nyílik ügyfélkapunyitásra, valamint  segítséget nyújtanak a bevallás elektronikus elküldésében is.
Díjat vehettek át a tekós fiatalok
Archívum

Díjat vehettek át a tekós fiatalok

Véget ért az Országos Szakmai Tanulmányi Versenysorozat, melynek díjazottai között két halasi diák neve is megtalálható. Mindketten a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola tanulói.
Tehervonaton bújtak el
Archívum

Tehervonaton bújtak el

Három algír és három marokkói férfit találtak a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség járőrei tegnap egy országunkba belépő tehervonaton.
VI. Tie-Break Kupa Páros Teniszverseny
Archívum

VI. Tie-Break Kupa Páros Teniszverseny

2012. május 12. szombat 11 órától verőfényes napsütésben 6 pár mérte össze tudását a pályákon. A küzdelmek kiélezettek és végtelenül izgalmasak voltak.  
Illegális szemétlerakás a Felsővárosban
Archívum

Illegális szemétlerakás a Felsővárosban

Több zsáknyi szemetet rakott le ismeretlen a Felsővárosban található egyik szelektív hulladékgyűjtő-sziget mellé. A szolgáltató szerint egyre nagyobb problémákat okoz az ilyen fajta szemetelés.