Figyelem! Szerdán véradás lesz
Közélet

Figyelem! Szerdán véradás lesz

Január 5-én, szerdán lesz az év első véradása városunkban- közölte a Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezete. A helyszín változatlanul a Sétáló utcai Közösségek Háza. Fontos információ, hogy ezen a napon fél kilenc és délután fél egy között várják a donorokat. 
Jelentősen több a vasúti átjáróban történt baleset
Sziréna

Jelentősen több a vasúti átjáróban történt baleset

Jelentősen emelkedett 2021-ben a vasúti átjárókban történt balesetek száma. A MÁV közleménye szerint az emberi figyelmetlenség és a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt következtek be ezek a rendkívüli események. Honlapunk is beszámolt több, szerencsés kimenetelű esetről.
Andi és a Gyógyító lámpamesék
Kultúra

Andi és a Gyógyító lámpamesék

Az első meséjét kislányának írta, maga illusztrálta és a férje betördelte, kinyomtatta. Aztán a bölcsis beszoktatásra, a testvérféltékenység oldására is gyártott meséket, de ezek mind saját célra készültek. Gyakorló újságíróként jelent meg interjúkötete, szerkesztett turisztikai kiadványokat, de egyelőre a mesék világa áll a legközelebb a szívéhez. A kiskunhalasi születésű Pásztor Andreának ( a fotó bal oldalán) a közelmúltban jelent meg a második mesekönyve, Gyógyító lámpamesék címmel.
Ragasztógyártásba kezd a HALASPACK
Gazdaság

Ragasztógyártásba kezd a HALASPACK

Kiskunhalasi egyik legnagyobb klasszikus ipari tevékenységet végző vállalata a Halaspack Bt. életében mérföldkő következik. Új tevékenységbe kezd, melynek eredményeképpen a jövőben a gyártáshoz használt ragasztóanyagot is a cég maga állítja elő. A fejlesztés során egy korábban raktárként használt épületet annak átalakításával alkalmassá tesznek a ragasztó gyártósor fogadására. A GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása című program keretében a cég 353,07 millió forint feltételesen visszatérítendő uniós támogatást nyert az 504,38 millió  forintos fejlesztés megvalósításához.

Megemlékeztek elhunyt (sport)barátaikról
Sport

Megemlékeztek elhunyt (sport)barátaikról

Több mint két évtizedes hagyomány, hogy január második napján a halasi focibarátok összejöttek egy tál lencsére, így köszöntve az újévet. Az esteket Gulyás József, Pók és Schneider Pál szervezte, sajnos egyikük sincs már közöttünk, viszont a hagyomány nem szakadt meg. Ezúttal a Randevú Sörbárban gyűltek össze a labdarúgó játékvezetők és barátaik egy közös emlékezésre.
(►) Még kaphatók jegyek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának halasi koncertjére
Kultúra

(►) Még kaphatók jegyek a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának halasi koncertjére

Zenével indul az idei esztendő. Ahogyan arról már beszámoltunk weblapunkon, kiváló muzsikusokat köszönthetünk Kiskunhalason az újévi koncerten. Január 4-én, kedden 18 órától a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara szerepel városunkban, a világhírű karnaggyal, Medveczky Ádámmal az élen. A jegyeket érdemes elővételben megvásárolni, hiszen a helyszínen erre már nem nyílik lehetőségük az érdeklődőknek.
Meglátogattuk Aisát, 2022 első halasi babáját
Közélet

Meglátogattuk Aisát, 2022 első halasi babáját

Ahogyan arról hírportálunkon tegnap beszámoltunk, nem kellett sokat várni a 2022-es esztendő első halasi babájára, hiszen a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórházában január 1-jén, 15 óra 57 perckor megszületett Fülöp Aisa. Édesanyja, Edina örömmel mutatta meg a babát olvasóinknak.
Ki tud valamit az eltűnt fiatalokról?
Sziréna

Ki tud valamit az eltűnt fiatalokról?

A police.hu hivatalos adtabázisa szerint 27 olyan kiskunhalasi születésű személy van, akit eltűnés miatt keresnek a rendőrök. A lista legutóbb az óév utolsó napjaiban gyarapodott több fiatal lánnyal. 
Generációk találkozása az újévi sakk villámversenyen (galéria)
Sport

Generációk találkozása az újévi sakk villámversenyen (galéria)

Egy év kihagyás után ismét volt újévi sakk villámverseny Kiskunhalason és a jelek szerint ez megmozgatta a szellemi sport szerelemeseinek fantáziáját. Huszonheten vállalták azt, hogy 2022 első délutánján megméretik magukat. Szécsényi Marika büszkén újságolta, hogy generációk találkozásának tekinthetjük a versenyt, a legrutinosabb versenyző a 73 esztendős Csernovics Gábor volt, míg a legifjabb sakkozó a még óvodás Mészáros Patrik volt. Idén a kiskunhalasi Papp Bence lett Bács-Kiskun Megye Újévi Sakkbajnoka.