Megköszönték a bőséges termést a tekósok
Közélet

Megköszönték a bőséges termést a tekósok

Diákok és pedagógusok közösen mondtak hálát. Megtartották a szokásos, őszi terményáldást a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum Majsai úti oktatási területén. Mint elhangzott, idén a zöldségek és a gyümölcsök minősége is büszkeségre adhat okot mindazoknak, akik öntözték, gondozták a növényeket.
A vendégeknek nem volt Baja (galéria)
Sport

A vendégeknek nem volt Baja (galéria)

Nagyot hajrázott, de kikapott a Bajától a Kiskunhalas UKSC. Az NB II-es férfi kézilabda-bajnokség Délnyugati-csoportjának mérkőzését a Dékáni-sportcsarnokban rendezték meg.
Román embercsempész és 15 afgán az 53-as főúton
Sziréna

Román embercsempész és 15 afgán az 53-as főúton

Jó szimatuk volt a rendőröknek vasárnap reggel, akkor, amikor ellenőrzés alá vontak egy kisteherautót az 53-as főúton. A román sofőr járművében 15 afgán utazott, akik illegálisan léptek be az országba.
Milyen programok lesznek városunkban?
Kultúra

Milyen programok lesznek városunkban?

A járvány miatti szigorú szabályok betartása mellett több érdekes program is megvalósul térségünkben az elkövetkező napokban. Ezek közül szemezgetünk most.
Még lehet jelentkezni a kertészkedésre
Közélet

Még lehet jelentkezni a kertészkedésre

Palánta, vetőmag és szaktanácsadás is jár a program mellé. Még lehet jelentkezni Halason a konyhakerti termelést ösztönző programra. Október 20-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt. A pályázatot elektronikusan és papír alapon is be lehet nyújtani. Az adatlap és a szükséges információk elérhetők a kiskunhalas.hu oldalon, illetve a városházán is tudnak segíteni.
Főtéri fúvósötös (galéria)
Kultúra

Főtéri fúvósötös (galéria)

Kitűnő narráció és kiváló muzsikusok. A TérZene program újabb kiskunhalasi állomásán egy színvonalas koncertet láthattak az érdeklődők. A Zenepavilonban pénteken délután a Farkas Ferenc Fúvósötös muzsikált, repertoárjukban közismert klasszikus dallamok csendültek fel.
Fókuszban a csillagászat
Kultúra

Fókuszban a csillagászat

A jövő héten négy napon át – hétfőtől csütörtökig – a természettudományé a főszerep esténként a városi könyvtárban. Szó lesz többek között az űrkutatásról, csillagközi porszemcsékről, kozmikus katasztrófákról és a kozmikus iránytűről a Tejútrendszerben.
Vasárnapi dallista
Kultúra

Vasárnapi dallista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. Az október 11-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Mikor menjünk és mikor ne menjünk orvosi rendelőbe?
Közélet

Mikor menjünk és mikor ne menjünk orvosi rendelőbe?

A koronavírus miatti veszélyhelyzet a kiskunhalasi orvosi rendelőkben is komoly változásokat eredményezett. Korábban egyszerre akár 10-15 ember is tartózkodhatott a várókban, most mindenki kizárólag időpontra érkezik. A maszkviselés, kézfertőtlenítés természetesen ilyenkor is alapvető.