Tóbiás Lajos kapta a Bakaity István Emlékplakettet (galéria)
Közélet

Tóbiás Lajos kapta a Bakaity István Emlékplakettet (galéria)

Évet értékelt a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. A 158 főt számláló szervezet tagságának több mint fele vett részt a közgyűlésen, amelynek helyszíne a Tiszti Klub volt. Romvári Frigyes elnök beszámolójából kiderült, hogy mozgalmas volt a 2021 az egyesület számára. Az összejövetelen elismerések átadására is sor került, idén Tóbiás Lajos vehette át a Bakaity István Emlékplakettet. Többeknek emléklappal kedveskedtek születésnapjuk apropóján.

Mozgalmas évet zárt 2021-ben a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület. Többek között ez derült ki a szervezet közgyűlésén, amelynek helyszíne a Tiszti Klub nagyterme volt. Romvári Frigyes elnök köszöntötte a megjelent közel kilencven főt, majd értékelte a maguk mögött hagyott esztendőt. A beszámolóból kitűnt, hogy aktív életet éltek a kuruc vitézek. Nem tétlenkedett az egyesület akkor sem, amikor célul tűzte a II. világháborús sírkert felújítását. Komoly összefogással sikerült megvalósítani a terveiket és egy ünnepség keretében az átadót is megtarthatták. Ismét megszervezték a bajtársi találkozót abból az apropóból, hogy két évtizeddel korábban megszűnt a Gábor Áron Tüzérezred. Két alkalommal is meglátogatta az egyesületet dr. Benkő Tibor Magyarország honvédelmi minisztere. Romvári Frigyes arra is kitért, hogy 158 fős a tagság, amelynek több mint 50 százaléka meg is jelent a közgyűlésen. 

A tagság elfogadta a beszámolókat. Fülöp Róbert polgármester is szót kért. Megköszönte az egyesület munkáját és több, jelenleg is zajló városi beruházásról adott tájékoztatást. Gáldonyi Sándor őrnagy, a kecskeméti toborzóiroda nevében kiemelte azt a hasznos és fontos tevékenységet, amelyet a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület végez. A közgyűlés hivatalos részének zárásaként elismerések átadására került sor. A Bakaity István Emlékplakettet, amely nyolcadik a sorban idén Tóbiás Lajos vehette át Bakaity Istvánnétól évek óta tartó, a szervezetért végzett példamutató munkájáért. Felköszöntötték a kerek évfordulósokat is, a nyolcvanadik születésnapja alkalmából Juhász Sándort ajándékozták meg. Korábban ünnepelték az egyesület korelnökeit, a kilencvenedik életévét betöltő Gál Mihályt, Engler Ferencet és dr. Lendér Lászlót.