Sport

Vadkerti siker a Bácsalmási-emlékversenyen

A Kiskunhalasi Atlétikai Club rendezte meg az egykori kiváló sportszervező, edző, Bácsalmási Antal emlékére azt az atlétikaversenyt, amelyen hat iskola állt rajthoz. A diákoknak hat számban kellett összemérniük tudásukat, felkészültségüket, ügyességüket és gyorsaságukat. A kupát idén a Soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola nyerte meg, a csapat felkészítője a halasi atlétikához ezer szállal kötődő Siha János volt. 
Sport

Diákolimpiai bajnokainkat köszöntötték

A halasi sportolók is sokat tettek azért, hogy a diákolimpia országos döntőjében elért eredmények alapján Bács-Kiskun a megyék rangsorában a negyedik helyen végzett. A legeredményesebb versenyzőket Kecskeméten, a Kodály-iskola dísztermében megrendezett ünnepségen köszöntötték. Városunkból a torna, az atlétika és az asztalitenisz jeles képviselői voltak a jutalmazottak között.
Sport

(►) Elő a jelmezekkel és a futócipőkkel!

Természetesen idén sem marad el, a már hagyománnyá vált Családi farsangi futás Kiskunhalason. A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. harmadszorra szervezi meg ezt az igen népszerű sportrendezvényt.
Sport

Halasi hadnagya lesz Rákóczinak

Hat év után lesz ismét halasi döntő a Rákóczi Hadnagya Kupán, amelyet általános iskolák részére írtak ki. Február 5-én, a Rákóczi Kupa keretein belül a Felsővárosi Általános Iskola és a Szent József Katolikus Általános Iskola csap össze, miután mindketten első helyen zárták a selejtezőket.
Sport

Virágé lett az arany

A hétvégén tartott díjugrató szakági közgyűlésen, a tavaly Bábolnán rendezett Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság ifjúsági kategóriájában módosítottak a végeredményen. Az ok doppingvétség elkövetése, amely miatt a győztest kizárták, ami azt jelenti, hogy mindenki eggyel előrébb lépett. Ez alapján 2016 ifjúsági magyar bajnoka díjugratásban Weinhardt Virág (Bognár Jen-Cor, Kiskunhalasi LTSE). A közgyűlésen tisztújítás is történt. Juhász Tibort újabb négy évre az elnökség tagjává választották.
Sport

Szilády-siker Szegeden

Aranyérmet szerzett a Szilády RFC 2007-es csapata Szegeden, a BestByte Kupa nemzetközi labdarúgótornán. A halasiak, Pozsár Mátyás edző irányításával, nagyszerű játékkal a döntőben 6-2-re múlták felül a Hírös-Ép Kecskemétet, ezzel elhódítotték a díszes serleget. Két halasi játékos is különdíjat vehetett át.
Sport

A B-ligában is potyogtak a gólok

A Connextion városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokságban főként az A-liga csapataira irányul több figyelem, pedig a B-csoportban is jó meccseket lehet látni. A küzdelem is nagy, gólokban sincs hiány és több csapat is odaérhet az első helyre. Már nincs 100 százalékos gárda, a nyolcadik forduló után a Humánusok maradt az élen.
Sport

Egy rangadót már nyert a Tekó

Az első rangadót megnyerte a Tekó a 44. Rákóczi Kupára készülve. Ötödik alkalommal rendezték meg azt a nosztalgiameccset, amelyen a II. Rákóczi és a Szilády játszik egymással, mégpedig abban a felállásban, ahogy azt tették 30, 35, 40 évvel ezelőtt. Lehet, hogy a mozgás már egy kicsit darabosabb, a gyorsaság sem a régi, de a lelkesedés, az akarat az boldog szép napokat idézte. Ráadásul azon a helyszínen volt a mérkőzés, ahol annak idején is zajlott, a Tekó legendás tornacsarnokában.
Sport

Olimpiai bajnok a Rákóczi Kupán

Minden esztendőben igyekszik különleges vendéget hívni a Rákóczi Kupára a házigazda iskola. Voltak már a megnyitón szövetségi kapitányok, világbajnokok, ezúttal egy olimpiai aranyérmes fogadta el a szervezők meghívását. A 44. Rákóczi Kupát Dunai Antal 31-szeres válogatott, legendás labdarúgó nyitja majd meg.