Példás halasi összefogás Fanniért, aki a világbajnokságra készül
Sport

Példás halasi összefogás Fanniért, aki a világbajnokságra készül

A halasiak ismét megmutatták, hogy összefognak egy jó ügy érdekében. Néhány hete írtunk Braun Fanniról, a 11 éves kislányról, aki egy kőkemény sportágban, a spartanban kivívta a világbajnoki részvétel jogát. Mivel ez jelentős anyagi áldozatokkal jár, a nyilvánosságon keresztül segítséget kért a család. Három halasi vállalkozás a Thúry József utcában gyűjtőpontot hozott létre, e mellett volt, aki ezen felül segítette Fannit abban, hogy megvalósítsa az álmát. A kezdeményezés célba ért.
(►) Elődöntőkkel indult a championátus (galéria)
Sport

(►) Elődöntőkkel indult a championátus (galéria)

Szomorú hírrel indult az első versenynap. Életének 81. évében elhunyt Bánfi Vilmos a kiskunhalasi nemzetközi pályaépítő. A Moody Mares Champinoátus I. fordulójában pénteken az elődöntőkre került sor a Hirling József Lovaspark füves arénájában. Tizenegy versenyszámot tartottak, amelyből négy nyitott számot láthatott a főleg szakmai közönségből álló publikum. Szombaton a  középdöntőkkel folytatódnak a versenyek. Kezdés reggelhét órakor. (címképen az utánpótlás125 cm-e szám nyertese Marozsi Eszter ugrás közben Quincy-vel)
Halász Bence a születésnapján nyerhet olimpiai érmet
Sport

Halász Bence a születésnapján nyerhet olimpiai érmet

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kalapácsvetés döntőjébe Halász Bence a párizsi olimpián. Érdekesség, hogy a finálét augusztus 4-én rendezik, amely éppen a Kiskunhaláashoz és Jánoshalmához ezer szállal kötődő sportoló születésnapjára esik.
(►) Hirling Lovaspark - holnaptól championátus
Sport

(►) Hirling Lovaspark - holnaptól championátus

Kezdődik a pontvadászat, pénteken indul a Moody Mares Championátus, amely speciális díjugrató bajnokság, ahol a lovasok pontokat gyűjtenek. Péntektől vasárnapig a Hirling József Lovasparkban a championátus első fordulójára kerül sor. Összesen 32 versenyszámot tartanak a három nap alatt a szervezők. Augusztus 2-án reggel 7 órától indulnak a versenyszámok és késő délutánig tartanak, a döntőket vasárnap láthatják az érdeklődők. A lovasparkba ingyenes a belépés.  
Halasi érmek a strandbirkózó országos bajnokságon
Sport

Halasi érmek a strandbirkózó országos bajnokságon

Három fordulón át mérték össze erejüket az ország legjobbjai strandbirkózásban. Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskunhalasi Birkózó Club versenyzői is remek eredményket értek el az első két versenyen. A harmadikon, amelynek helyszíne a Vadkerti tó volt, a halasiak két érmet is nyertek.
Halasi rekordjavítások a serdülő országos úszó bajnokságon
Sport

Halasi rekordjavítások a serdülő országos úszó bajnokságon

Két halasi úszó képviselte egyesületét és Kiskunhalast a Kaposváron megrendezett országos serdülő bajnokságon. Mint megtudtuk, Patocskai Csenge, és Fülöp Máté is jeleskedett, mindketten rekordokat javítottak.
Gergő, irány az országos döntő!
Sport

Gergő, irány az országos döntő!

A hétvégén ül kajakba az országos döntőben Soczó Gergő. A kiskunhalasi fiatal, aki nem mellesleg kiváló labdarúgó és atléta is, a legjobbak között bizonyíthat. A tehetségét jól mutatja, hogy az MVM Szeged Vízisport Egyesületnél készülhet a nagy megméretésre.
(►) Halas, a gyorstollas magyar fővárosa (galéria)
Sport

(►) Halas, a gyorstollas magyar fővárosa (galéria)

Megint Kiskunhalasra figyeltek a gyorstollasozók, ugyanis szombaton már tizedik alkalommal rendezték meg a Joma-Halasthermál Beachminton Open elnevezésű nemzetközi versenyt. A házigazda Kiskunhalasi Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület hívó szavára hat nemzet, több mint nyolcvan versenyzője szerepelt az egésznapos megméretésen. A szokásos kánikula sem maradt el, a forró homokon remek mérkőzéseket láthattunk.
Szombaton a gyorstollas lesz főszerepben a halasi strandon
Sport

Szombaton a gyorstollas lesz főszerepben a halasi strandon

Tizedik alkalommal adnak egymásnak randevút a halasi strand homokos pályáin a gyorstollas szerelmesei. A Joma-Halasthermál Beachminton Open a sportág egyik legrangosabb honi versenyévé nőtte ki magát az elmúlt évtizedben. Szombaton hat nemzet, 86 nevezője méri össze tudását.