A megtalált út
Egy kedves fiatalember. Rögtön ez jutott eszembe akkor, amikor találkoztam a halasi katolikus közösség új káplánjával, Huszák Zsolttal. Aztán beszélgetésünk folyamán tovább mélyült benne ez az érzés. Biztos voltam benne, hogy megtalálja a közös hangot gyerekkel, fiatallal, felnőttel, időssel egyaránt. Megtudtam tőle: több mint két évtized kellett ahhoz, hogy rájöjjön, melyik utat akarja járni. Ennek közel egy évtizede, és azóta szolgálja Istent a legjobb tudása szerint. Zsolt atya a múlt hónap eleje óta ténykedik Kiskunhalason, még ismerkedik az itteni hívő közösséggel és a rá váró feladatokkal.
- Mindig erre az útra készült?
- Lehet, hogy meglepetést okozok a válaszommal. Egyáltalán nem. Talán a dédnagyanyám volt az egyetlen, aki igazán vallásgyakorló volt a családunkban, ezen a téren ő adta az alapokat, nagyon sokat köszönhetek neki. Egyébként a hivatások nagy százaléka nem vallásgyakorló családból kerül ki. Ez számomra eggyel több bizonyíték az isteni meghívás mellett.
- Mit lehet tudni a fiatal Huszák Zsoltról?
- Baján születtem, 1983-ban. A középiskolát a Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában végeztem, 2001-ben érettségiztem.
- Ekkor döntötte el, hogy a papi hivatást választja?
- Nem. A középiskolás éveim alatt volt néhány kedvenc szakmai tárgyam. Ezek akkora hatást tettek rám, hogy azt gondoltam, a későbbiekben szívesen tanítnék. Az érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem és ott folytattam a tanulmányaimat, szakoktató szerettem volna lenni. A főiskolát levelező tagozaton végeztem, e mellett bele tudtam kóstolni a dolgos hétköznapokba is. 2005-ben le is diplomáztam.
- Ezt követte a fordulat az életében?
- Én felnőttként részesültem a keresztség szentségében. 21évesen lettem bérmálkozó, azt hiszem ekkor mondtam ki először magamnak, hogy pap szeretnék lenni. Boldog párkapcsolatban éltem, diploma volt a kezemben, a közös jövő megalapozásán fáradoztam. Terveim voltak, amelyben a házasság, családalapítás szerepelt.
- Bocsásson meg, hogy közbevágok. Történt valami önnel, ami ekkora változást eredményezett?
- Nem történt ilyen. Életem ezen állomásához nem kudarc, csalódottság, szerelmi bánat, stb. vezetett - ahogyan azt a mai világban sokan gondolják - hanem az Isten hívó szava. Hivatásom története nem egy eseményhez kötődik, egész eddigi életem az, mely folyamatosan tovább íródik. Isten szívembe írta az ő tervét, talán már kisgyermekkoromban. Közel két évtized kellett ahhoz, hogy ezt felismerjem. Az idei esztendőben kezdtem meg ötödik szolgálati évemet.
- Ilyen egyszerű volna meghozni egy ekkora horderejű döntést?
- Egyáltalán nem! Nagyon sok kísértés és próbatétel kísérte a döntést és a készület útját is. De utólag ez is igazolja, hogy jól döntöttem. Tudom nagyon jól, hogy a gonosz megtett és megtesz mindent, hogy eltántorítson az Isten rám vonatkozó tervétől. De ahogy választott papi jelmondatom is hirdeti: „ … nam virtus in infirmitate perficitur” azaz „ … az erő a gyöngeségben lesz teljessé”!
- Most már azért láthatja, hogy jó utat választott-e…
- Nem bántam meg egyáltalán az Istennek kimondott igent, de mindennap szükségem van az Isten kegyelmére és gondviselő szeretetére, mert nélküle nem menne.
- Kanyarodjunk vissza egy kicsit a papi hivatása kezdetéhez. Mik voltak ennek az állomásai?
- 2006-ban jelentkeztem a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papnövendékei közé. Tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán végeztem. Főpásztorom dr. Bábel Balázs érsek atya szentelt pappá 2011. június 25-én, a kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban. Kápláni szolgálatomat a Kecskeméti Főplébánián kezdtem meg.
- Amikor készültem az interjúra, utána olvastam önnek. Nekem az internetes publikációkból úgy tűnik, nagyon szerették Zsolt atyát Kecskeméten.
- Igyekeztem képességeimnek és Istentől kapott adottságaimnak megfelelően kivenni részemet a feladatokból. A szokásos papi teendőim mellett igyekeztem bekapcsolódni a kecskeméti ifjúság életébe. Megbíztak az ottani ifjúsági – és a ministránscsoport vezetésével is. Kivettem a részemet az iskolai hitoktatásból is, valamint én készítettem fel évről évre a helyi katolikus általános iskola leendő elsőáldozóit. Hitoktatási referensként igyekeztem segíteni a hitoktatók munkáját; jegyzőként pedig az Érseki Bíróság munkáját. Hála Istennek nagyon sok jegyespárt készíthettem fel a házasság szentségének felvételére. Nagyon sokat tanultam Kecskeméttől.
- Hogy érzi magát Kiskunhalason?
- Lassan egy hónapja vagyok itt, ami nagyon gyorsan eltelt. Az iskolai teendőim, a tanmenetek írása, a hitoktatói munka nagyon sok időmet lekötötte. Most ismerkedem Kiskunhalassal, az itteni emberekkel. A halasi plébániához tartoznak a balotszállási, a harkakötönyi és a zsanai filiák is. Kiveszem részem a kórházi betegellátásból is. Tanítok a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában, a kertvárosi, valamint a Szent József Általános Iskolában és Zsanán is.
- Milyen tapasztalatai vannak a diákokkal? Mennyire befogadóak?
- Ha sikerül megérinteni a lelküket, akkor befogadóak. Nagyon jó dolog, hogy a mindennapi történéseken keresztül lehet Krisztus tanításairól úgy is beszélni, hogy közben nem feltétlenül kell kiejtenünk Isten nevét. A tapasztalatom az, hogy így senki sem érzi magát kényelmetlenül, talán kirekesztve egy hittanórán vagy felkészítő foglalkozáson. Minden gyermekben megvan az érdeklődés, csak meg kell találni hozzájuk a kulcsot. Volt olyan diákom, akit általában kezelhetetlennek tartottak, én mégis megtaláltam vele a hangot.
- Van szabadideje? Ha igen, akkor mivel foglalkozik szívesen?
- Nagyon fontosak számomra az emberi kapcsolatok, a barátaim, valamint a keresztfiaim és bérmagyermekeim. Isten ajándékai ők, az életem legnagyobb kincsei közé tartoznak. Amennyi időt csak lehet, velük töltök. Ezen kívül szeretek sportolni és olvasni.
Jáger Levente
