A hét arca
Élete a színház
Irigylésre méltó kitartás, elszántság az, amivel Cserkó Zsolt megvalósítaná élete nagy álmát. A kiskunhalasi származású fiatalember a kilencvenes években, a Tekó Hoppá Színpadán döntötte el azt, hogy neki ez a világ kell. Ennek rendelt alá mindent, sőt, hat évvel ezelőtt saját társulatot szervezett Kispesten. Számára a színház jelenti az életet.
- Mindig is foglalkoztatott a színház?
- A színészet iránt még tinédzserként, úgy 17-18 éves koromban kezdtem érdeklődni- mondja. - Még középiskolás voltam, amikor ráébredtem, annak ellenére, hogy gépész szakképzésre jártam, igazából engem a színművészet érdekel igazán, és hogy ezt szeretném hivatásomnak is tudni. A rendezés már jóval később, a harmincas éveim elején érkezett az életembe.
- Mi volt az első szereped, mármint nem hivatásos színészként, hanem mondjuk az oviban, suliban?
- Igazából a Tekó színjátszó csoportjában találtam meg akkoriban, a ’90-es évek elején a helyem, amikor is alapító tagja lettem a Hoppá Színpadnak, amely tudomásom szerint a mai napig is létezik. Itt, ebben a társulatban kaptam életem első olyan szerepét, amikor magamtól felvállalva akartam szerepelni, játszani, színpadra lépni. Az első, karácsonyi műsort nem számítva egy Karinthy jelenetekből összeállított előadásban játszottam életem első komolyabb szerepét, mint újságíró, szerkesztő.
- Mennyire segített neked a Hoppá Színpad abban, hogy megvalósítsd az álmaidat?
- Tulajdonképpen a mai napig hálás vagyok Anda Péter tanár úrnak, hiszen ha nincs a Hoppá Színpad, valószínűleg sosem kezdek el színjátszással foglalkozni. Versmondóként számos versenyen indultam, rendezvényen vettem részt, de az egy másfajta előadó-művészet, amit ugyan nagyon szeretek manapság is, de igazán a színjátszás lett az, ami mellet egy életre elköteleződtem.
- Miért hagytad el Kiskunhalast?
- Ez már nagyon régen volt, még ’98 októberében. Nagyon egyszerű a magyarázat, mert akkoriban pályakezdőként nem találtam normális munkalehetőséget magamnak, amelyből meg is tudtam volna élni.
- Rögtön Budapest következett?
- Nem. Székesfehérvárra költöztem, ott dolgoztam éveken keresztül egy multi cégnél, de emellett öt éven át (1998-2003 között) játszottam a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is, és alapító tagja lettem a Prospero Színkörnek. Igazából ezt a társulatot tartom az alma materemnek, hiszen a profi színházi feladatok mellett, e társulatban tanultam meg a színjátszás, a színészet gyakorlati alapjait. A társulatnak 2008. szeptemberig voltam tagja, még úgy is, hogy 2003. januárban Tatabányára, majd 2004. januárban pedig Budapestre költöztem, ahogy az élet dolgai, és a munkalehetőségek adódtak.
- Tényleg, mi a civil foglalkozásod?
- Most már évek óta közalkalmazottként dolgozom, egy önkormányzat gazdasági ellátó szervezeténél, mind pénzügyi ügyintéző.
- Hogyan kerültél kapcsolatba a Kispesti Kisszínházzal?
- Ez jó kérdés- mondja a szája szegletében meghúzódó mosollyal. - Úgy, hogy a társulatot én alapítottam, indítottam el 2008. októberben.
- Hoppá, ezt nem tudtam. Akkor lehetséges, hogy Cserkó Zsolt amolyan mindenes ott?
- Társulatvezetőként, rendezőként természetesen a társulat munkájának megtervezése, kivitelezése, a munka irányítása, a produkciók megrendezése, ha kell, akkor azokban színészként való közreműködés, és természetesen a megszületett produkciók folyamatos játéklehetőségeinek szervezése.
- Ahogy nyomon követem a világhálón az eseményeket, sokan kedvelik a bemutatóitokat. Jól érzékelem?
- Az elmúlt hat és fél évben, amióta létezik a társulat sokan látták már az előadásainkat, és ha nagyon lassan is, de kezd kialakulni egy törzsközönség az „otthoni” közegünkben is. Amikor vidéken játszunk, nagy örömünkre mindig telt házas előadásaink vannak, és ez nagy dolog a mai világban. Mára már budapesti és országos szinten is sokan tudnak rólunk, és folyamatosan figyelik a munkánkat, hogy éppen mit csinálunk, milyen produkciókat játszunk.
- Éppen elcsíptem a múltkor egy beszélgetést a közösségi oldalon, ahol arról írtál, hogy egy vidéki kistelepülés látatlanban vár titeket két darabbal is, míg a fővárosban erre nem biztos, hogy igény van.
- Igen, sajnos Budapesten még küzdünk ezzel a sztereotípiával, hogy mivel egy külsőbb kerületi színtársulat vagyunk. Ezért hozzánk nem jönnek ki a belvárosban élők. Igaz, van kis számú kivétel, de ők általában ismerősök, rokonok, barátok. Másrészt a többi kerületben lévő játszóhelyek szervezői arra hivatkozva, hogy a helyi közönségük nem ismer bennünket, ezért nem tudnak nézőket szervezni az előadásainkra. Ebből adódóan aztán nem is hajlandók felvállalni a vendégjátékok szervezését.
- Kiskunhalasra nem gondoltál még?
- Ez az egyik szívfájdalmam. Sok éve próbálom elérni eredménytelenül, hogy társulatommal Kiskunhalason is játszhassunk egy-egy vendégelőadást. Ezt a mai napig nem sikerült. A régebbi vezetők is, és a jelenlegi vezetők is még a ’90-es évekből személyesen ismernek, tudják, ki vagyok, és tudják, mit csinálok.
- Akkor végképp nem értem..
- Folyamatosan figyelem, hogy milyen társulatokat, előadásokat hívnak meg Kiskunhalasra, akár határon túlról is. Sokszor hozzánk hasonlóan, hivatalosan amatőr státuszú társulatokat is, tehát ebből adódóan akár mi is beférhetnénk a repertoárba. Remélem a közeljövőben ez is megvalósulhat, hogy egyszer hazai színpadon én is bemutatkozhassam a társulatommal. Nagy öröm lenne az otthoni, a világot jelentő deszkákon is színpadra lépni.
- Mi a következő nagy feladat?
-A folyamatosan játszott előadások mellett, szeretnék legkésőbb május végén bemutatni új produkciónkat. A következő hetekben dől el, melyik lesz az. Jelenleg két-három lehetséges darab van, ami közül hamarosan eldől, melyik lesz, hogy vígjátékot fogunk-e ismét játszani, avagy inkább egy drámai produkciót, de a terv az, hogy május végére bemutatható állapotban legyen.
- Nemrégiben azt írtad, amikor megjelent egy interjú veled a Pepita Magazinban, hogy egy lépéssel közelebb kerültél a célodhoz. Lehet tudni, mi az?
- Rólam tudni kell azt, hogy hosszú távú célokban, sok évre előre tervezek mindent a színházzal kapcsolatosan. Ez a kis megjegyzés igazából arra vonatkozott, hogy most egy kis lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy a színházi szakmai közeg is komolyabban felfigyeljen ránk, és hogy a későbbiekben egy kicsit komolyabb támogatottsággal tudjunk dolgozni.
- Mindenkinek van egy álma. Cserkó Zsoltnak is?
- Ez az egyik szívfájdalmam. Sok éve próbálom elérni eredménytelenül, hogy társulatommal Kiskunhalason is játszhassunk egy-egy vendégelőadást. Ezt a mai napig nem sikerült. A régebbi vezetők is, és a jelenlegi vezetők is még a ’90-es évekből személyesen ismernek, tudják, ki vagyok, és tudják, mit csinálok.
- Akkor végképp nem értem..
- Folyamatosan figyelem, hogy milyen társulatokat, előadásokat hívnak meg Kiskunhalasra, akár határon túlról is. Sokszor hozzánk hasonlóan, hivatalosan amatőr státuszú társulatokat is, tehát ebből adódóan akár mi is beférhetnénk a repertoárba. Remélem a közeljövőben ez is megvalósulhat, hogy egyszer hazai színpadon én is bemutatkozhassam a társulatommal. Nagy öröm lenne az otthoni, a világot jelentő deszkákon is színpadra lépni.
- Mi a következő nagy feladat?
-A folyamatosan játszott előadások mellett, szeretnék legkésőbb május végén bemutatni új produkciónkat. A következő hetekben dől el, melyik lesz az. Jelenleg két-három lehetséges darab van, ami közül hamarosan eldől, melyik lesz, hogy vígjátékot fogunk-e ismét játszani, avagy inkább egy drámai produkciót, de a terv az, hogy május végére bemutatható állapotban legyen.
- Nemrégiben azt írtad, amikor megjelent egy interjú veled a Pepita Magazinban, hogy egy lépéssel közelebb kerültél a célodhoz. Lehet tudni, mi az?
- Rólam tudni kell azt, hogy hosszú távú célokban, sok évre előre tervezek mindent a színházzal kapcsolatosan. Ez a kis megjegyzés igazából arra vonatkozott, hogy most egy kis lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy a színházi szakmai közeg is komolyabban felfigyeljen ránk, és hogy a későbbiekben egy kicsit komolyabb támogatottsággal tudjunk dolgozni.
- Mindenkinek van egy álma. Cserkó Zsoltnak is?
- Személy szerint én az indulástól számított 10-15-20 éves időtartamban gondolkodom. Tudom, ez a mai világban kissé a valóságtól elrugaszkodott dolog, de van előttem létező, működő példa, hogy egy amatőr társulatból is lehet idővel néhány fővel főállású, félprofi, alternatív színház is. Nekem ez a nagy álmom. Számomra ez egy nagyon jó, hosszú távon előremutató cél, amiért érdemesnek tartom beleadni minden erőmet, energiámat, még a magánéletem rovására is. Tulajdonképpen számomra a színház az élet. Nincs más, nem létezik más. Csak a színház.
Jáger Levente
