Halason jó élőzenei élet van
Maruzsenszki Endre prímás újra rendszeresen jár Halasra. Középiskolai tanulmányait a Szilády Áron Gimnáziumban folytatta, és már akkor, középiskolásként nevet szerzett magának hegedűsként. Táncházakban és az Ördöngös táborban muzsikált a népzene kedvelőinek nagy örömére. Egy ideig másfelé sodorta az élet, a közelmúltban azonban visszatért, hogy ismét a helyi, városi közösség tagja lehessen.
- Mivel már ifjú koromban érdekelt, hogy az idősek miért járnak templomba, a családunk úgy döntött, a továbbtanulásnál egy egyházi gimnáziumot válasszak. A Szilády Áron gimi esett hozzánk a legközelebb, így ide felvételiztem és felvételt is nyertem, de az évet már meg nem mondanám… Így kerültem én Halasra és rövid idő eltelte után belevetettem magam a helyi zenei életbe. Akkoriban Lukács László vezette a művelődési házat és nemsokára a körém gyűjtött zenészekkel együtt, ő kezdte el egyengetni az utunkat.
-Több helyen jártál az utóbbi években. Merre vitt az utad?
- Büszke vagyok arra, hogy vajdasági vagyok, de az életem nagyobb részét már Magyarországon éltem. Több évet Kiskunhalason, 
azután Szegeden, Pécsett, Írországban, majd megint a Vajdaságban, 2012. óta pedig Szalkszentmártonban. A helyi Petőfi Sándor Általános Iskolában kaptam angoltanári állást. A lakásom egy gyönyörű tó mellett van. Nagyon szeretem azt a kis falut és a munkámat.
-Halason felvetted a kapcsolatot az egykori zenésztársakkal?
- Igen. Székely Tibivel és Vladár Karcsival Tompán találkoztunk, amikor egy táncházban együtt zenéltünk. Karcsival tervezzük azt is, hogy összehozunk egy ír zenekart. Halason jó élőzenei élet van, ahhoz képest, hogy mekkora hely. Hét közben Szalkszentmártonban tanítok, pénteken délután már általában Halason vagyok, hétvégén pedig a Vajdaságban töltöm az időmet a kisfiammal, Andriskával. Bácskossuthfalván örököltem egy házat, most az a mi kis otthonunk szombatonként, vasárnaponként. Később szeretnék falusi turizmussal foglalkozni.
- Mik a terveid?
- Szeretném bemutatni anyaországi barátaimnak azt a vidéket, ahonnan származom. Szeretném velük megismertetni a jellegzetes házi készítésű ételeket is. Nagyon finomak.
- Úgy tudom, szereted a cukrászdákat is. Gyakran látogatod ezeket a helyeket?
- Én a cukrászdákat kávéháznak hívom. Szeretek beszélgetni, új emberekkel megismerkedni. Üres óráimban, Szalkszentmártonban még a dolgozatokat is kávézóban javítom. Amúgy meg nagy forgalmat tudok csinálni, mert mindig hívok valakit, azután ő is, így fokozatosan egyre többen leszünk – mosolyog. – Halason is szeretem a cukrászdákat, a Mátyás tériben már hegedültem is halasi zenészek társaságában.
- A muzsika fontos szerepet tölt be az életedben. Hány együttesben zenélsz mostanság?
- Háromban. Szalkszentmártonban újra életre hívtuk a Borbély Band nevű citerazenekart. Az iskolában pedig elindítottam e
hangszer oktatását. Most már hat-nyolc diákkal büszkélkedhetek, akikkel különböző rendezvényekre is járunk. Szeretném, ha az utánpótlásképzés ügyesebbjei együtt muzsikálnának az idősebb citerásokkal. A másik formációm a Zacc nevű world musicot játszó szabadszállási zenekar, mellyel magyar népdalokat dolgozunk fel. Mindkét együttessel heti rendszerességgel próbálunk. A közelmúltban ünnepségeken, falunapi műsorban és a kunszentmiklósi bejglifesztiválon léptünk fel. A harmadik együttesem a Vonós báli zenekar. Ennek tagjaival is nagyon szeretünk együtt muzsikálni és inkább a minőségre megyünk, mint a mennyiségre.
- Januárban ünnepelted a születésnapodat. Gondolom, a zenélés része volt a bulinak. Hogyan telt?
- A pénz nagy úr, sajnos bele is szólt több oldalról, hogy január elején ünnepeljük zenész-baráti körben. Viszont, ahogy az emberek kiheverték a karácsony és a szilveszterezés utáni „lenullázódást”, újra felmerült a szervezés. Február 3. péntekjére tűztük ki a jeles nap megünneplését és most már nem engedek a 21-ből! 15-20 főt hívtam meg és Szalkszentmártonban össze is jövünk egy jót beszélgetni, falatozni és persze muzsikálni…
- Családról, zenéről, munkáról értekeztünk eddig. Milyen értékrend szerint éled az életed?
- Református családból származom és most így 36 évesen ezt már komolyan is veszem! Igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik segítik egymást és egy vidám, egészséges közösségért munkálkodnak. A mai pénzalapú világban nem egyszerű ilyen barátokat találni, de nem lehetetlen. Amerre csak visz az utam, mindig találok értékes, szép gondolkodású embereket, akik társaságában öröm az élet! Persze vigyázni kell, mert vannak olyanok is, akik csak „meglovagolják” az ilyen beállítottságúakat…
- A pedagógus hivatás komoly szakma, a zenészek bohémek. Hogyan egyeztethető össze esetedben ez a kettősség?
- Nehezen, igen nehezen! Nagy erőfeszítésembe kerül határidőknek, az adminisztrációs-kihívásoknak, az iskolai szigornak megfelelni, de mivel a minőséget tartom szem előtt, így mindig valahogy sikerül ezekkel is megbirkóznom.
Pál László
