Ég és föld között Renivel

- A Szilády-gimnázium tanulójából és a Pont műsorvezetőjéből hogy lesz stewardes?

- A Sziládyból a nyelvtanárok munkája, a Pontból pedig az ott megszerzett kommunikációs készség volt az, ami hozzásegített ahhoz, hogy felvegyenek. De egyébként nem volt tudatos az út, ami idáig vezetett. Talán csak nagyon jól álltak a csillagok.

- Ha jól emlékszem, egy időben a média, mint lehetséges jövőbeni munkahely is érdekelt téged. Erről lemondtál teljesen?

- A képernyőről lemondtam, igen. Nincs már bennem exhibicionizmus. Éppen elég annyi figyelem, amennyit az utasoktól kapok, amikor induláskor köszöntöm őket.

- Láttam erről egy fotót…

- Nyár óta már vezető légiutas-kísérőként dolgozok a járatokon és ez azzal is jár, hogy én beszélek az utasokhoz a hangosbemondóba is. De egyébként a média továbbra is érdekel, nagyon is. A repülés mellett foglalkozom is vele. A PR, a reklám és a marketing kreatív világa foglalkoztat nagyon. 

- Mi történt veled az érettségi után?

- Az érettségi után próbálkoztam a pesti médiában, de gyorsan kiderült, hogy ott mégsem szeretnék érvényesülni. Aztán belekóstoltam kicsit a vendéglátásba, majd felköltöztem Budapestre. Akkor kaszinóban dolgoztam jobb híján, utána pedig jött a repülés. Közben azért tanulok is, a Zsigmond Károly Főiskolát ebben a tanévben fejezem be, üzleti kommunikáció szakon.

- Hogy történt a választás: egyik reggel felkeltél, hogy repülni akarsz és elmentél egy légitársasághoz?

- Nekem ez sosem volt az álmom. Egyszerűn csak az történt, hogy 2012 őszén bezárták az ország összes kaszinóját, így az én munkahelyem is megszűnt. Keresgéltem a hirdetések között és rátaláltam arra, hogy légiutas-kísérőt keresnek. Érettségi és angol nyelvtudás kellett. Úgy voltam vele, hogy veszíteni valóm nincs, megpróbálom, egy darabig jó lesz ez

- Megvolt a jelentkezés, utáni mi kellett ahhoz, hogy gépre kerüljél?

- Egy több fordulós meghallgatás után - bár a mai napig hihetetlen számomra is- de kiválasztottak. Egy öt hetes tréningen mindenre kilépeztek, utána jött a hatósági vizsga, majd a két napos "megfigyelő" repülés, ahol még nem dolgozunk, csak nézzük a nagyokat. Azután pedig két nap tréning a gépen, a végén gyakorlati vizsgával, élesben, munka közben. Nem gondolná az ember, hogy mennyit kell abban a majdnem két hónapban tanulni. De szerencsére profi trénereink vannak, nagyon jól át tudták adni a tudásukat!

- Első utad hová vezetett?

- Arra a napra örökké emlékezni fogok. Eindhovenbe mentünk, végig teljesen tiszta volt az ég, és hihetetlenül kedves kollégákhoz volt szerencsém. És bár előtte azt gondoltam, hogy a repülés is csak egy rövid periódus lesz az életemben, aznap már tudtam, hogy ez egy hosszú távú szerelem lesz.

- Mennyiben más ez a munka, mint amit esetleg a filmekben láthattunk?

- Szerintem teljesen. A filmekben csak azt látni, ahogy a csini egyenruhás lányok a pilótákba karolkozva, bőröndöt csattogtatva vonulnak végig a terminálon. Pedig e mögött valójában, folyamatos tanulás, kevés alvás és kemény munka áll.

- Mennyire kemény a feladat?

- Van, hogy hajnali háromkor kelek, vagy lehet, hogy végig dolgozom az éjszakát. A járatok között a gépet is mi takarítjuk. Amellett, hogy állómunka, szükség van a problémamegoldó képességre, olykor a lélekjelenlétre is. Mindig jó fizikai és mentális kondícióban kell lennünk. Nagyon jól kell tudnunk csapatban dolgozni is, de egyedül döntést hozni is. És persze ott vannak az utasok panaszai, amik után mégis kellemes utat kell varázsolnunk egy járatból. Talán ez a része a leginkább embert próbáló.

- Melyik országokban jártál már?

- Mi a munkánk során nem szállunk ki a gépből, 30 percet töltünk csak a földön, ami alatt takarítunk és átellenőrizzük a repülőt. Ilyen formán rengeteg helyen jártam már. De a szabadidőmben is egyre többször utazok külföldre. Eddig Madrid, Isztambul, Róma, Korfu, és Málta volt meg. Most voltam Dubaiban, a szintén halasi kötődésű, az RTL Klubból híradós műsorvezetőként ismert Szabados Ágival pihenünk egy picit.

- Van-e vágyálom, ahová szívesen elrepülnél?

- Bárhová a világon. De jövőre egy transzatlanti utazás van tervbe véve. Rengeteg helyet felírtam a bakancslistámra.

- Csinos, fiatal lány vagy. Sűrűn kapsz ajánlatot az utasoktól?

- Előfordul az ilyesmi. Bár hozzá kell tennem, hogy az egyenruha miatt az utasok részéről is és persze részemről is érezhető az ilyen jellegű távolságtartás.

- Érdekes, extrém eset a repülőgépen, a levegőben?

- Erről órákig tudnék mesélni. Egyszer volt olyan, amikor egyszerre kettő utasunknak is epilepsziás rohama volt. Nemrégen pedig egy 95 éves bácsi esett össze Európa felett valahol. De miután adtunk neki oxigént, megnyugtatott, hogy csak az volt a baj, hogy előző nap túl sokat teniszezett.

- Nekem a repülésről eszembe jut a bombariadó is….

- Egy londoni úton, egy utas a gép mosdójában lévő konnektorba bedugott egy házilag összebarkácsolt töltőt, a végén egy akkumulátorral. Nekünk nem szólt, én pedig mikor mentem kezet mosni meglepődve vettem észre a színes-drótos valamit árválkodni a WC-ben. Ott azért megemelkedett picit a pulzusom. De végül megtaláltuk a készülék gazdáját, aki nagy nyugalomban aludt. Majd persze pirulva kért elnézést, hogy okozott egy pici riadalmat a házi készítésű töltője.

- Tudom rólad, hogy imádod a családod. Velük milyen sűrűn tudsz találkozni Kiskunhalason?

- Belőlük sosem lenne elég, tényleg nagyon szeretem őket. A szüleimnek és a "mostoha" szüleimnek hatalmas szerepük van abban, hogy ilyen jól alakulnak a dolgaim, hiszen mindig, minden helyzetben mellettem voltak és vannak. Úgy is, hogy csak legfeljebb havonta egyszer találkozunk. Akkor viszont amennyit csak tudok, a négy kisöcsémmel vagyok.
Jáger Levente