Friss nyári csipkekollekció
Kultúra

Friss nyári csipkekollekció

A Csipkeház időről időre újítja kínálati kollekcióját. A múlt század elejétől napjainkig közel 500-féle halasi csipketerv készült, ami az elmúlt hetekben tovább bővült. A korábbi alkotások nagy része kivarrt csipkeként a mai napig elérhető. A közelmúltban négy újdonsággal bővül a kínálat. Valamennyi tervet a tehetséges, halasi csipketervező, Bródi Mária készítette, egyedi megrendelések alapján. Hasonló témájú, de más megjelenésű csipke csak a szélmalom esetében található, a többi teljesen újdonság, egyfajta hiánypótlásnak is tekinthető – tudta meg a Halasmédia Szécsiné Rédei Évától, a Csipkeház igazgatójától. 
A jövő bajnokai lehetnek
Sport

A jövő bajnokai lehetnek

A szezon utolsó országos bajnokságának volt a házigazdája Miskolc, ahol ezúttal a 12-13 éves lányok és a 13-14 éves fiúk mérették meg magukat. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyző közül Fülöp Bianka és Varga Kata csobbant medencébe, mégpedig nagyon erős mezőnyben.
Petivel báloznak Pirtón
Közélet

Petivel báloznak Pirtón

Az államalapítás ünnepének előestéjén utcabált rendeznek Pirtón. A rendezvényt a Művelődési Ház előtti parkban - eső esetén – az épületben tartják. A jótékonysági est sztárvendége: Polgár Peti humorista.
Fesztivál a Rumba Gitanával
Kultúra

Fesztivál a Rumba Gitanával

Fesztiválkoncertet adott a hétvégén a Rumba Gitana. A kiskunhalasi együttes a soltvadkerti sörünnepen lépett fel. Hegedűs Zoltán zenekarvezetővel az előkészületekről és a folytatásról is beszélgettünk.
Börtönbe kerülhet a volt képviselő gázolója
Sziréna

Börtönbe kerülhet a volt képviselő gázolója

Részeg volt az a kiskunhalasi férfi, aki másfél évvel ezelőtt elgázolta a kerékpárral közlekedő P. Szabó Károlyt. A köztiszteletben álló volt képviselő a gondos orvosi kezelés ellenére a kórházban elhunyt. A baleset kapcsán az ügyészség vádat emelt a 40 éves férfi ellen, aki letöltendő börtönt kaphat.
Ittas vezetőket kerestek
Sziréna

Ittas vezetőket kerestek

Razziáztak a kiskunmajsai rendőrőrök és a polgárőrök a hétvégén. Az ellenőrzés nem volt hiábavaló, találtak ittas sofőrt és olyant is, aki nem használta a biztonsági övet. Az akció több helyszínen zajlott- tudtuk meg a megyei főkapitányságtól.
Vágó Ferencné az összevont tankerület vezetője
Közélet

Vágó Ferencné az összevont tankerület vezetője

Megkapták a tankerületi központok vezetői a felkérést a centrumok irányítására Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől. . A Kiskőrösi Tankerületi Központ irányítására – ahova Kiskőrös, Kunszentmiklós, Kiskunhalas és Jánoshalma tartozik - Vágó Ferencnét, a halasi és a kunszentmiklósi tankerület eddigi vezetőjét kérte fel a miniszter.
Akalimpia a központi iskolásokkal
Közélet

Akalimpia a központi iskolásokkal

1995 óta minden nyáron a önkormányzati fenntartású Balatonakalin rendezi meg nyári táborozását a Központi iskola. A szervezés és lebonyolítás nem kis feladatot ad a pedagógusoknak, de a jól sikerült programok, a lelkes táborlakó csapat könnyen feledteti a fáradtságot.
Ügyeljen lakására, házára nyaralás idején is!
Sziréna

Ügyeljen lakására, házára nyaralás idején is!

Nyáron ugrásszerűen megnő a lakásbetörések száma. Tavaly több mint 47 ezer lakásbetörés történt – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Egyre többen mennek szabadságra, utaznak el nyaralni. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsokkal igyekszik ellátni a megyében élőket annak érdekében, hogy a jól megérdemelt pihenés után ne várja kellemetlen meglepetés a hazatérőket.