Közel 26 millió a Petőfi utca felújítására
Ami tavaly a Bajza utca felújításával elkezdődött, az idén a Petőfi utca renoválásával folytatódik. A városvezetés azt vállalta, hogy évente egy nagy forgalmú gyűjtőutat felújít, akár saját forrásból is. Ennek megfelelően idén a Petőfi utca van soron, elkülönítettek rá költségvetési forrást, de egy sikeres pályázat nyomán 26 millió forintot nyert erre a célra Kiskunhalas. Heteken belül kezdődnek a munkálatok, és még idén elkészül a Tormássy, valamint az Epreskert utca burkolása is, az ott élők és az önkormányzat összefogásának köszönhetően.