Kelebiai, kisszállási és tompai hitelcsalók
Sziréna

Kelebiai, kisszállási és tompai hitelcsalók

A hitelelbírálások során fejenként közel 150 ezer forintot kaptak annak a bűnbandának a tagjai, akik egy bácsszőlősi férfi vezetésével, hamis adatokkal igényeltek hitelkártyákat. Az így felvett pénzt később senki sem fizette vissza. A rendőrség csalás miatt indított nyomozást V. Alexandra 20 éves tompai, F. Tímea 19 éves kisszállási, R. Zsanett 26 éves kisszállási és M. Zsolt 34 éves kelebiai lakosok ellen, továbbá csalás bűntett és hamis magánokirat felhasználás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Sándor 31 éves bácsszőlősi férfi ellen.
Különleges élmény otthon lenni
A hét arca

Különleges élmény otthon lenni

Nyert bajnokságot és nemzetközi kupát a Ferencvárossal, junior világbajnoki ezüstérmes, 2006-ban a magyar válogatottban is bemutatkozhatott. Pastrovics Melinda pályafutása Kiskunhalason kezdődött és még mostanság is szívesen jár haza. Negyedik szezonját kezdte a Siófokkal, ahol most új szakvezetés állt fel. Melinda bízik a jó szereplésben és azt mondta, élvezni szeretné a játékot a pályán.
(►) Remek színházi előadások ősszel
Kultúra

(►) Remek színházi előadások ősszel

Gregor Bernadettet, Pikali Gerdát, Beleznay Endrét és Kertész Péter is lehet majd látni a halasi mozi színpadán az őszi színházi előadássorozat keretében. A Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében októberben, novemberben és decemberben is remek színdarabokat élvezhetnek majd a nézők. A bérleteket augusztus 8-tól lehet megváltani.
(►) Félmilliós adomány a halasi musical premierjére
Közélet

(►) Félmilliós adomány a halasi musical premierjére

Augusztus 26-án és 27-én a Városháza díszudvarán mutatják be a kiskunhalasi Zöldi Nikolett által írt Szeretlek Caroline musicalt. Az előadás a szerző ígérete szerint különleges látványt és zenei élményt nyújt majd mindazoknak, akik megtekintik a darabot. A maximális hatás eléréséhez komoly fény-, színpad- és hangtechnikára, valamint sok jelmezre, díszletre és kellékre van szükség, ez azonban több mint 2 millió forintba kerül. A Kiskunhalasi Rotary Club tagjai a minap egy nagyobb pénzösszeggel támogatták ezt a nem mindennapi kezdeményezést.
Fitneszpark-avató lesz pénteken
Közélet

Fitneszpark-avató lesz pénteken

Még hivatalosan át sem adták, de a legfiatalabb lakók már birtokba is vették az elkészült új kültéri fitneszparkot a Kossuth és Bem utca közti lakótelepen. A beruházást az önkormányzat teljes egészében saját forrásból finanszírozta, mintegy 3,5 millió forintba került, a kivitelezési munkálatok jelentős részét is a Halasi Városgazda Zrt. végezte.
Halasiak karamboloztak Soltvadkertnél
Sziréna

Halasiak karamboloztak Soltvadkertnél

Mentők, rendőrök, tűzoltók vonultak ahhoz a balesethez, amely csütörtökön délután történt az 54-es főúton, Soltvadkert közelében. Két autó ütközött, elsődleges adatok szerint a karambolnak két könnyebb sérültje van, mindketten halasiak.
Iskolakezdési támogatás: érdemes tájékozódni
Gazdaság

Iskolakezdési támogatás: érdemes tájékozódni

Több formában támogatja a kormány azokat a családokat, amelyeknek az iskolakezdés miatt nagyobb kiadással kell számolniuk. Egyszeri utalvány és az előre hozott kifizetés is az intézkedések között szerepel. Érdemes tájékozódniuk a szülőknek és a munkáltatóknak is, hogy milyen támogatási formák léteznek.
A kihagyott ziccerek meccse volt
Sport

A kihagyott ziccerek meccse volt

Eddig gólerős volt a Faddikor-Kiskunhalasi FC a felkészülési mérkőzések során, de a szerdai, Csongrád elleni hazai találkozón a nyolc kidolgozott helyzetből csupán egyet sikerült értékesíteni. Ezzel szemben a vendégek szinte minden lehetőségükkel értek, így Kis Péter tanítványai a negyedik meccsükön elszenvedték első vereségüket. A fiatalok szereplése viszont üdítő színfoltja a kilencven percnek.
Megvesztegethető pénzügyőrök
Sziréna

Megvesztegethető pénzügyőrök

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetéssel gyanúsít nyolc pénzügyőrt, akik a röszkei határátkelőn teljesítettek szolgálatot. Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak üzletszerűen kértek pénzt a fuvarozóktól, hogy gördülékenyebbé tegyék az ügyintézést.