A vissza nem térőkre emlékeznek
Közélet

A vissza nem térőkre emlékeznek

Szinte véget nem érően sorakoznak a nevek a halasi I. világháborús emlékmű oszlopain. A kiskunhalasi férfiak közül mintegy ezer veszett oda az első világháborúban. A soha vissza nem térő fiúk, apák, testvérek, vőlegények, szomszédok, komák vagy barátok gyakran jeltelen sírokban, a várostól messzi földön nyugszanak.
Összevagdosták magukat, tetőre másztak
Sziréna

Összevagdosták magukat, tetőre másztak

Információink szerint közel félszáz rendőrautó érkezett a Szegedi úti idegenrendészeti befogadóközponthoz, ahol több migráns felmászott a tábor területén lévő egyik épület lapostetőjére. A helyszínen voltak a rendőrök mellett a mentők és egy emelőkosaras tűzoltóautó is érkezett. Félezer egyenruhást vezényeltek a volt laktanyába, a két külföldi meg is sebezte magát. Késő estére helyreállt a rend.
Mire kéri a tagdíjat az Agrárkamara?
Gazdaság

Mire kéri a tagdíjat az Agrárkamara?

Hiába nincsen semmi köze az agráriumhoz, mégis évi minimum 2000 forintot kell befizetnie soka halasi cégnek is az Agrárkamara számlájára. Ez az összeg a nettó árbevétel függvényében akár félmillió forint is lehet. A pékségeken, a szerszámkereskedőn át több rengeteg cég lett tagja egy hónapja a kamarának, miután átfésülték a cégek működésének nyilvántartását. És nem tévedésből. Egy törvénymódosítás miatt az a vállalkozás is tag lett, amelynek soha semmi köze nem volt a mezőgazdasághoz, csak mondjuk alapító okiratába, papíron, olyan tevékenységet is felvett annak idején, ami köthető bármiféle gazdálkodáshoz.
(►) Migránsok szöktek az őrzött táborból
Sziréna

(►) Migránsok szöktek az őrzött táborból

Öt algériai és két marokkói férfi megszökött kedd este a kiskunhalasi őrzött befogadó állomásról, hármukat már elfogták a hatóságok, kettejük tartózkodási helyét pedig már ismerik - közölte Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mint elmondta: egy algériai meg akart lépni a Szegedi útról, de őt elfogták, a létszámellenőrzésnél viszont kiderült, hogy többen hiányoznak.
Halasi Hajtás: triatlon a Sóstón
Sport

Halasi Hajtás: triatlon a Sóstón

Évtizedek óta szerves része az augusztus huszadikai programoknak a Halasi Hajtás triatlonverseny, amelyet idén már 31. alkalommal rendez meg a Halasi Média és Kultúra Kft. A helyszín ezúttal is a Sóstó és környéke lesz, külön futam lesz a gyermekeknek és a felnőtteknek. Már várják a jelentkezőket.
Később jönnek a csekkek
Gazdaság

Később jönnek a csekkek

Senki sem tud jelenleg szemétszállítási díjat fizetni Kiskunhalason sem, mert nem tudják kiküldeni a sárga csekkeket az embereknek. Ennek az az oka, hogy áprilistól a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás helyett egy új állami vállalat intézi a számlázást, de még nem készült el az új rendszer. Az elmaradt díjakat várhatóan néhány hónap csúszás után egyben kell majd befizetni, csakhogy addigra akár 15-20 ezer forintra is rúghat majd a felgyülemlett összeg egy-egy háztartásnak.
A strand lányai
Közélet

A strand lányai

Sokan azért szeretik a halasi strandot, mert nyugis, kiváló a gyógyvize és itt vannak a környék legszebb lányai. A Halasi Tükörben pont azért indítottunk egy sorozatot, hogy megmutassuk, komoly értékei vannak a fürdőnknek. A nagymedence, a szabadtéri kismedence, a pancsoló, a szauna, a büfé, és a gyógyvizes medence is. A lányok nagy örömmel vállalták a fotózást, nem mindegyik fért bele az újságba, most ezekből a nem publikált képekből közlünk egy válogatást.
Az RFC nagy kihívása
Sport

Az RFC nagy kihívása

Vincze Attila egykori tanítványai, a Kiskunhalasi Szilády RFC utánpótlásával összefogva úgy döntöttek, hogy elindulnak a felnőttek között, a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az ötlet kipattanása óta közel egy hónap telt el, a fiúk szorgalmasan készülnek és már edzőmeccseket is játszottak. Szeretnének minőségi focival bemutatkozni az augusztus közepén kezdődő szezonban.
A megelőzésre törekednek
Közélet

A megelőzésre törekednek

Az utóbbi időben az ország több pontján derültek ki megrázó vagy tragikus kimenetelű gyermekbántalmazásos és családon belüli erőszakról szóló esetek. Talán emiatt is tartott a közelmúltban gyermekvédelmi szakmai napot a Bács megyei kormányhivatal.