(►) Őrizetben a jánoshalmi drogterjesztő pár
Sziréna

(►) Őrizetben a jánoshalmi drogterjesztő pár

Újabb drogfogás, ezúttal Jánoshalmán és Baján. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint őrizetbe vettek egy jánoshalmi nőt és élettársát, akik hetente adtak el kristály egy bajai férfinek. A szállító kezére is bilincs került.
Fruzsi és Zsófi megnyerte az Európa Kupát
Sport

Fruzsi és Zsófi megnyerte az Európa Kupát

Alig kezdődött el az Európa Kupa Spanyolországban, a Halas Fitness Egyesület versenyzői máris óriási örömet okoztak szurkolóiknak. Az első napon Gyenizse Zsófi, valamint Szakál Fruzsina  is aranyérmet nyert, amely hatalmas eredménynek számít a nívós mezőnyben. 
(►) Szalay László: Őrizd a fényt  (galéria)
Kultúra

(►) Szalay László: Őrizd a fényt (galéria)

Csütörtök este hat órakor zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a Közösségek Háza nagyterme, ahol Szalay László alkotó (címképen) Őrizd a fényt című tárlata nyílt meg. A kiállítást a művésztárs Sáli Levente szokatlan formában, szuggesztív megnyilvánulásoktól színes gondolatokkal nyitotta meg. A kiállítást december 3-ig látogathatják az érdeklődők.
(►) Világbajnok érkezett a Dósa István Birkózócsarnokba (galéria)
Sport

(►) Világbajnok érkezett a Dósa István Birkózócsarnokba (galéria)

A magyar birkózósport egyetlen női világbajnoka, Sastin Marianna látogatott el Kiskunhalasra. Két gyermekével, és férjével, egykori edzőjével Wöller Ákossal jött a Dósa István Birkózócsarnokba. A halasiakkal már régi ismerősként üdvözölték egymást, a megszokottnál is nagyobb létszámú gyereksereg pedig egy pörgős, változatos edzésen vehetett részt.
Lakossági fórum lesz a Kopolyai úti ivóvíz-gerincvezeték kiépítéséről
Közélet

Lakossági fórum lesz a Kopolyai úti ivóvíz-gerincvezeték kiépítéséről

Lakossági kezdeményezésre az ivóvíz-gerincvezeték kiépítését tervezi az önkormányzat a Kopolyai úton. Ennek kapcsán várja egy megbeszélésre, egyeztetésre az érintetteket a városháza- kaptuk a tájékoztatást Kuris István László alpolgármestertől.
Tűzoltó-toborzó lesz Kiskunhalason
Sziréna

Tűzoltó-toborzó lesz Kiskunhalason

Nyilván sok gyermek álmai között szerepel az, hogy felnőtt korában tűzoltó lesz. Akinek még mindig vannak ilyen tervei és vágyai, az feltétlen menjen el a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltségre, a Kőrösi útra, ahol toborzót rendeznek a jövő pénteken.
Tizenöt év börtönt kapott az ismerősét agyonverő pirtói férfi
Sziréna

Tizenöt év börtönt kapott az ismerősét agyonverő pirtói férfi

Jogerősen tizenöt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a pirtói férfit, aki 2021 őszén egy szerszámnyéllel agyonverte ismerősét. A Magyar Távirati Iroda közleménye idézte Joó Attila tanácsvezető bíró szavait, miszerint  a beteges, nála jóval gyengébb sértettet kitartóan, brutálisan bántalmazó vádlottal szemben a táblabíróság nem látott lehetőséget a büntetés enyhítésére.
(►) Készen állnak a halasi lányok: indul az Európa Kupa
Sport

(►) Készen állnak a halasi lányok: indul az Európa Kupa

Mint arról korábban beszámoltunk, Spanyolországba utaztak a Halas Fitness Egyesület versenyzői, ahol az Európa Kupán szerepelnek majd. A lányok  a hét elején megérkeztek, azóta sem tétlenkednek, erről több videó is árulkodik. Megtudtuk: mindenki készen áll a csütörtöktől vasárnapig tartó megméretésre. 
Határvadász segített az elgázolt halasi gyalogosnak
Sziréna

Határvadász segített az elgázolt halasi gyalogosnak

Egy szolgálatból hazafelé tartó határvadász segített elsők között annak a gyalogosnak, akit november 2-án, este gázolt el egy VW Transporter Kiskunhalason, a Kossuth utcán. A tizedes tudta mi a dolga, higgadtan intézkedett, tette példaértékű lehet mindenki számára.