Ellökte az ápolónőt, soron kívüli ellátást követelt a halasi nő
Sziréna

Ellökte az ápolónőt, soron kívüli ellátást követelt a halasi nő

Az ápolónő köpenyét megragadta, majd a vizsgálóba lökte egy kiskunhalasi nő. Az eset tavaly októberben történt egy helybéli háziorvosi rendelőben. A gyanúsított ellen most emeltek vádat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt. A nő mihamarabbi ellátást követelt, ezért volt agresszív.
(►) „Élvezem, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek”
Kultúra

(►) „Élvezem, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek”

Frank Noémi neve sok halasi embernek lehet ismerős, hiszen már középiskolás éveitől kezdve aktív részese a helyi zenei életnek. Több csapatnak is tagja volt, e mellett pedig megnyerte a Halas Televízió Pont Karaokeversenyének második évadát. Jelenleg több új kihívás is van az életében, ezekről kérdeztük.
Ukrán embercsempészt fogtak Kiskunmajsán
Sziréna

Ukrán embercsempészt fogtak Kiskunmajsán

Egy ukrán sofőrt ellenőriztek a rendőrök vasárnap reggel Kiskunmajsa külterületén. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az autóban a vezetőn kívül hat szír férfi ült. 
Sajátos firkász
Kultúra

Sajátos firkász

Örömét leli az alkotásban. Autodidakta módon folyamatosan fejleszti magát. Dunaújvárosban már sokan ismerik és szeretik a munkáit. Immár a kiskunhalasi közönség is találkozhat grafikáival. Bartháné Markovics Zsuzsi Sajátos firkász című tárlatának február végéig ad otthont a VOKE Vasutas Művelődési Ház.
(►) Innováció, új zenei módszerek Bóbita óvodában
Közélet

(►) Innováció, új zenei módszerek Bóbita óvodában

Ritmusra tapsoltak, táncoltak, énekeltek, zenéltek - ezúttal az óvónők próbálták ki a különböző fejlesztő feladatokat. Modern módszereket mutattak be a Bóbita óvoda szakmai napján, melyen az intézmény új hangszerei is szerepet kaptak. A helyi óvodákban folyamatosan vezetik be az innovációkat melyek az iskolai felkészítésben, az iskolában való helytállásban is segítik a kicsiket.
Covid tesztelés és rövidített betegfogadási idő a Kölcsey utcai rendelőben
Közélet

Covid tesztelés és rövidített betegfogadási idő a Kölcsey utcai rendelőben

A halasi I-es és III-as körzetet is egy háziorvos dr. Gyurcsik Klára látja el egészen február végéig. Mivel a III-as körzetnek még nincs saját orvosa ideiglenesen Gyurcsik Klára vállalta el a körzettel járó feladatokat, hogy ne maradjanak a betegek ellátás nélkül.
Felejtsük el az instant verziót!
Receptek

Felejtsük el az instant verziót!

Tudom, ebben a rohanó világban sokszor nagy segítséget jelenthetnek a különböző zacskós, dobozos porok, alapok, amikből, hipp-hopp vacsorát varázsolhat a fáradt háziasszony. De ha igazán finom ételt szeretnénk a családunk elé tenni, ezeket felejtsük el! Jó példa erre e heti ajánlatom, aminek elkészítése tényleg több időbe telik, de a végeredmény magáért beszél.
Vasárnapi dallista
Kultúra

Vasárnapi dallista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A február 6-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják. (címképen Záray-Vámosi)