Szavazzunk Patrik Metallicájára!
Kultúra

Szavazzunk Patrik Metallicájára!

Egy fiatal halasi gitáros jelentkezett a Forte Music által kiírt Te Metallicád elnevezésű zenei versenyre. Fekete Patrik számít a városlakók és a kemény műfajt szeretők támogatására, szavazatára.
Népzene, néptánc, vastaps (galériával)
Kultúra

Népzene, néptánc, vastaps (galériával)

A Halasi Média és Kultúra Kft. 2015-ben indította útjára Kiskunhalason a Folkesték sorozatot. Azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a program. Szombaton este már a tizedik összejövetelt tartották a Közösségek Házában.
Tizedszer emlékeztek Hatvani Zoltánra (galériával)
Kultúra

Tizedszer emlékeztek Hatvani Zoltánra (galériával)

A Fénycseppek X. szavalóverseny Hatvani Zoltán előadóművész emlékére március 3-án volt a KRK Szilády Áron Gimnáziumának dísztermében. Az irodalmi megméretésre közel 30 nevezés érkezett a szervezőkhöz. A verseny koordinátora, műsorvezetője Palásti Károly gimnáziumi tanár volt.
Szívvel-kézzel-lélekkel
Kultúra

Szívvel-kézzel-lélekkel

A Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskolájában tárlatot nyitottak pénteken délután diákok alkotásaiból. A Szívvel-kézzel-lélekkel című kiállításon alsó és felső tagozatos tanulók mutatják be munkáikat. A műveket Kollarics Gábor középiskolai tanár ajánlotta a közönség figyelmébe.
Rendhagyó klippremier a Kultúrképben
Kultúra

Rendhagyó klippremier a Kultúrképben

Igazán vegyes témafelhozatallal várjuk ma este fél nyolctól a Halas Televízió nézőit a Kultúrkép magazinban. Megmutatjuk többek között, hogy milyen lett az Ékes Kapu Otthon lakóinak első zenés videoklipje.
Szélkiáltó a Filharmónián
Kultúra

Szélkiáltó a Filharmónián

Az új évad első filharmóniai előadásán, szerdán kora délután a Szélkiáltó együttes lépett fel a Közösségek Házában. A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. által szervezett programon általános és középiskolás diákok vették részt a város oktatási intézményeiből.
Születésnapos előadás Halason (galéria)
Kultúra

Születésnapos előadás Halason (galéria)

A Pesti Művész Színház tavaly nyáron mutatta be Georges Feydeau Az asszony körbejár című bohózatát. Az előadást az ország számos pontján nagy sikerrel játszották, a kiskunhalasi azonban különleges marad. A Francine, a feleség szerepét játszó Fogarassy Bernadettet a jelenetek alatt, a szövegbe szőve, majd előadás után is köszöntötték kollégái születésnapja alkalmából.
Együtt koncert
Kultúra

Együtt koncert

Zenetanárok és növendékeik közösen adtak hangversenyt kedden este a művészeti iskola hangversenytermében. A vállalkozó szellemű fellépők jelmezt is magukra öltöttek, ezzel is színesítve a programot.
Interaktív tárlatvezetés, kibővített nyitva tartás, új kulturális színtér
Kultúra

Interaktív tárlatvezetés, kibővített nyitva tartás, új kulturális színtér

Európai szintű, több mint 500 négyzetméter kiállítótérrel bővült a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, és folyamatban van a tárlatokhoz kapcsolódó informatikai fejlesztés kivitelezése is. A beruházás előzménye, hogy Kiskunhalasnak adományozta a több mint félmilliárd forint értékű képzőművészeti gyűjteményét a Bay házaspár. Kiskunhalas azt vállalta, hogy dr. Bay Miklós és felesége, dr. Bay Éva képeinek méltó helyet épít.