(►) Pénz a tehetséggondozásra
Gazdaság

(►) Pénz a tehetséggondozásra

Speciális foglakozásokkal segítik a tehetséges fiatalokat. Ehhez anyagi támogatást kapnak az iskolák. Több halasi és környékbeli intézmény sikerrel pályázott a Nemzeti Tehetséggondozó Programnál.

 

A Szent József Katolikus Általános Iskola 800 ezer, a Bibó-gimnázium két pályázata 2 millió 274 ezer, míg az Alapfokú Művészetoktatási intézmény több mint másfél milliós segítséget kap. Ezen kívül Tázlár, Kecel, Jánoshalma, Mélykút és Bácsalmás iskolái is részesülnek a támogatásból – kaptuk a tájékoztatást Kuris István László önkormányzati képviselőtől.

A Szent József-iskolában a napokban indultak el a foglalkozások, melyek a fény évéhez kapcsolódnak. Az iskola a tehetséggondozó programba most a hatodikos diákokat vonta be. A toborzás könnyen ment, hiszen sok fiatal érdeklődött a foglalkozások iránt. Az iskolai foglalkozások mellett a diákok egy szegedi laborlátogatáson is részt vesznek majd.

Szöveg: Fehér Erika