2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 83%

Lélektánc – Színes Ilona huszonötödik kiállítása

Szőri Attila  |  2025. 09. 08., 11:20

Színes Ilona aktívan alkot a mai napig. A művész legújabb képeit ezúttal a Csipkeházban tekinthetik meg az érdeklődők. Mint a helyszínen elhangzott, Ilona egy baleseten van túl, így az alkotási folyamat sem volt hétköznapi és fájdalommentes.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Zenés kiállítás megnyitóval várták az érdeklődőket a Csipkeházban. Színes Ilona Lélektánc című tárlata az utóbbi évek alkotásait egyesíti. A megnyitó háziasszonya Mészáros Erika volt, aki Wass Albert egyik művét is előadta a közönségnek, a jeles alkalomból. Kádár Szilárd gitárjátékával színesítette a műsort, majd a Csipkeház igazgatója, Szécsiné Rédei Éva köszöntötte a vendégeket.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Színes Ilona a jelenlévőkkel is megosztotta az alkotási folyamat néhány érdekes momentumát. Mint elmondta, néhány hónapja elesett kerékpárjával, és megsérült a gerince. Nagyon készült a kiállítására, semmiképpen nem akarta lemondani, ezért a most látható képek jelentős részét négykézláb, a földön görnyedve tudta elkészíteni. De végül összeállt a teljes tárlatanyag.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

A képeket október első hetéig szemlélhetik meg az érdeklődők a Csipkeházban. Az alkotóval készített hosszabb beszélgetésünk a Halas TV Kultúrkép magazinjában lesz látható.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés