2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 83%

Kiskun Táncegyüttes néptánc-csoda a moziban

Kiskun Táncegyüttes néptánc-csoda a moziban
Kovács Iván  |  2026. 01. 25., 07:49

Szombaton a Városi Filmszínházban tartotta Kiskun Gála 2026 - Vásári forgatag címmel a közönségét lenyűgöző műsorát a Kiskun Táncegyüttes. Az eseményt Fülöp Róbert polgármester nyitotta meg. A Mándity László vezette együttes egy vásári forgatagba ültette a gálát, ahol mindig történt valami, leginkább látványos néptánckoreográfiák kicsiktől a nagyokig. Az érdeklődésre tekintettel két előadást tartottak, este pedig táncházzal ünnepelt a csapat a Tánchagyományok Házában.

Már hagyomány, hogy az év elején évzáró, egyben évadnyitó gálát tart a Kiskun Táncegyüttes. Az idén január 24-én, a Városi Filmszínházban tartotta meg Kiskun Gála 2026 - Vásári forgatag címmel a rendezvényt az együttes. Elsőként Pősz Attila műsorvezető Kiskunhalas polgármesterét, Fülöp Róbertet kérte színpadra lépésre, aki köszöntötte a gála résztvevőit és megnyitotta a gálát.

Képgaléria megtekintése (51 db kép)

A városvezető a pro urbe díjas Kiskun Táncegyüttes nagyrabecsülésének kifejezése mellett bejelentette, hogy a Szilády utca felsőszakaszát megújítják az idén, amelynek keretében a Tánchagyományok Háza előtt kulturált, az igényeket kiszolgáló parkolót épít a város. Az elismerő szavak után Mándity László együttes vezető és felesége Mándityné Boros Anita figyelmességi ajándékkal lepték meg a városvezetőt, majd kezdődött a bő órás gálaműsor.

Képgaléria megtekintése (51 db kép)

A gálán a Kiskun Táncegyüttes mellett a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola néptáncos növendékei, a Lombocskák néptánccsoport lépett fel a Sergő zenekar muzsikájára. A gála nyitó képe egy vásári forgatag kellősközepébe csöppentette a közönséget. A népviselet és a kalapárus mellett kisállatvásárt, kelme, valamint lábbeli kereskedést láthattak a nézők, ahol jöttek mentek a legények, leányok. Ebbe a forgatagba aztán rendre csoda néptánckoreográfiák kerültek. Katt ide a videóhoz!

Képgaléria megtekintése (51 db kép)

A varázslatos látvány életszerűsége abban nyilvánult meg legfőképp, hogy az előadás végéig a vásári zsongás háttérképe, jellegzetes hangatmoszférája állandó történést nyújtott a műsor alatt és a váltások között. Tényleges párbeszédek, ruha és lábbeli próbálások, alkudozások, áldomás ivással valósultak meg folyamatosan az előadás során. Jó ötlet, remek kivitelezéssel, mindez a Sergő zenekar virtuóz muzsikájának dinamikus dallamaival.

Képgaléria megtekintése (51 db kép)

A műsorban a közönség hat korosztály produkcióját láthatta az óvodásoktól a fiatal felnőttekig. A koreográfiák a Dél-Alföldről, Somogyból, a Bodrogközből, Moldvából, Bukovinából, Sárközből, Mezőföldről, Rábaközből és Küküllőmentén át Szilágyságig nyújtottak betekintést a néptánc gazdag világába.

Képgaléria megtekintése (51 db kép)

Gálaműsor végén az együttes nevében Pősz Attila köszönetet mondott a nézőknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték előadást. Az együttes kifejezte háláját a Kiskőrösi Tankerületi Központnak, a Kiskunhalasi Művészeti Iskolának, Kiskunhalas Város Önkormányzatának, a Csoóri Sándor alapnak és a Kiskun Népművészeti Egyesületnek a támogatásukért.

Képgaléria megtekintése (51 db kép)

A gála végén a fellépők gyűrűjében az együttes koreográfusa és művészeti vezetője Mándity László hajolt meg a közönség előtt óriási vastaps közepette. A délelőtti és délutáni gála előadások végére a szervezők minden táncolni vágyót meghívtak a Tánchagyományok Házába táncházukba.

Képgaléria megtekintése (51 db kép)

A Halas Televízió a teljes műsort rögzítette a Faddikorr Kft. jóvoltából és egy későbbi időpontban műsorba illeszti, de a hétfő esti Hírnaplóban és a csütörtöki Kultúrkép című magazinban is bemutat részleteket, valamit interjúkat együttes tagokkal.

Képgaléria megtekintése (51 db kép)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés