(►) Sport, gasztronómia, buli
Közélet

(►) Sport, gasztronómia, buli

Hagyomány, hogy a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, a tanév végéhez közeledvén, megszervezi diáknapját. Idén az utolsó tanítási napra tették a rendezvényt, mivel az eredeti terveiket keresztülhúzta a zord időjárás. A tekósok ezúttal is sütöttek, főztek, és különböző sportágakban mérték össze tudásukat a nap folyamán.
A felsőházi rájátszásban folytatja a Halasi Tenisz Club
Sport

A felsőházi rájátszásban folytatja a Halasi Tenisz Club

Elit társaságban folytatja az első osztályú csapatbajnokságot a Halasi Tenisz Club. A fiúk, miután idegenben legyőzték a Budaörs csapatát, a felsőházi rájátszásba kerültek, ahol az MTK és a Szegedi Sportmánia ellen lépnek majd pályára.
(►) Kezdődik a fesztiválterület kialakítása- zárva lesz a Sóstó
Közélet

(►) Kezdődik a fesztiválterület kialakítása- zárva lesz a Sóstó

Arra készüljenek a Sóstóra látogatók, hogy kedden délelőtt tíz órától építési terület lesz a strandfürdő. A tervek szerint ekkor kezdődik meg a négynapos Beach Party Fesztivál helyszínének kialakítása. A tópartra felnőtt vidámparkot is telepítenek majd,  így nagy járműmozgásra kell számítani.
(►) „Sokat változtam zenei téren…”
Kultúra

(►) „Sokat változtam zenei téren…”

Krámli Kinga ezer szállal kötődik városunkhoz. A népdalénekes legújabb produkcióját Stenkes Kapitánnyal mutatta be. A dal a halasi Sóstóról szól, így hol máshol is beszélgethettünk volna vele, mint a tó partján.
Anyakönyvi hírek (2024.06.17.)
Közélet

Anyakönyvi hírek (2024.06.17.)

Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
A Halas Televízió 2024-es évfolyam 25. heti műsorterve
Közélet

A Halas Televízió 2024-es évfolyam 25. heti műsorterve

A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétköznap esténként hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket a Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökönként Kultúrkép magazinunk jelentkezik. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. A Vármegyénkben történt megyei híreket közöl hétről-hétre. Megyei Krónika rovat havi összefoglaltót nyújt a vármegye híreiből, A szomszéd vár turisztikával összefüggő információkat oszt meg nézőinkkel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Nyakon szúrta szállásadóját, őrizetben a keceli gyilkos
Sziréna

Nyakon szúrta szállásadóját, őrizetben a keceli gyilkos

Emberölés történt Kecelen, a gyanúsított helybélit már őrizetbe vette a rendőrség. A Bács-Kiskun Vármegyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az 54 éves férfi egy szóváltás során nyakon szúrta szállásadóját, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe.
Múzeumok éjszakája történet - vérleves, csalán, kuruzslás
Kultúra

Múzeumok éjszakája történet - vérleves, csalán, kuruzslás

Előadás Macska Roza csodálatos életéről a Thorma János Múzeumban múlt szombaton. A különleges történetre vágyók gyűltek össze az előadáson. Egy máig az elbeszélésekben élő javasasszony életéről volt szó a Múzeumok éjszakája egyik halasi programjában. Végső István történész Macska Roza kapcsán végzett kutatásairól beszélt a közönségnek.
Aranyéremmel tértek haza a halasi birkózók
Sport

Aranyéremmel tértek haza a halasi birkózók

Remek eredményekkel zárták a szezont a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői. A halasi fiatalok Pesterzsébeten szerepeltek egy gálán, ahol ketten kimagasló teljesítményt nyújtva állhattak fel a dobogó legfelső fokára.