Ezzel várjuk a tavaszt
Receptek

Ezzel várjuk a tavaszt

Finom zöldségek és ízletes hús keveréke, rizzsel összeforgatva. Szeretettel ajánlom olvasóinknak ezen a héten ezt a klasszikus egytálételt.
(►) Mozgásban a Dékáni, közös futás a békéért (galéria)
Sport

(►) Mozgásban a Dékáni, közös futás a békéért (galéria)

A Nemzetközi Katonai Sporttanács minden évben egy sporteseménnyel ünnepli megalakulásának évfordulóját. Ennek keretében a tagországok katonái, kadétjai világszerte ugyanazon a napon futást szerveznek. Az esemény célja, hogy hangsúlyozzák a sport jelentőségét a katonai hivatásban, ugyanakkor kiállás a béke mellett is. Február 22-én a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának közel 300 diákja, tanára, oktatója teljesítette a 2 kilométeres távot.
Fának ütközött és az oldalára borult egy Skoda Kiskunhalas közelében
Sziréna

Fának ütközött és az oldalára borult egy Skoda Kiskunhalas közelében

A kiskunhalasi tűzoltókat is riasztották ahhoz a balesethez, amely csütörtökön kora reggel történt Kiskunhalas és Imrehegy között. Egy Skoda fának ütközött, majd az oldalára borult. A sofőrt súlyos sérülésekkel szállították a mentők a  Semmelweis Kórház sürgősségi osztályára.
(►) Civil konferencia, hasznos információkkal
Közélet

(►) Civil konferencia, hasznos információkkal

Szerdán este egy civil konferenciának adott otthont a kiskunhalasi Csetényi Élménypark. A helyi egyesületek képviselői szakemberektől kaphattak hasznos, aktuális, friss információkat pályázati lehetőségekről, vagy éppen a közösségi térben való hatásos megjelenésről.
Emlékezés a kommunista diktatúrák áldozataira
Közélet

Emlékezés a kommunista diktatúrák áldozataira

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékezik Kiskunhalas. A városi megemlékezés a Halasi Városmenedzser Kft. szervezésében február 23-án, pénteken 16 órakor kezdődik koszorúk, mécsesek elhelyezésével a Városháza utcai emléktáblánál.
Nyolc iskola versenyzett a Bibóban
Kultúra

Nyolc iskola versenyzett a Bibóban

A Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban volt a házigazdája a Szép magyar beszéd verseny területi döntőjének. Nyolc résztvevő iskola tanulói 5-6. korcsoportban és 7-8. korcsoportban mérte össze a tudását.
(►) Elhunyt Szemerédi László
Közélet

(►) Elhunyt Szemerédi László

Fájdalmas veszteség érte a kiskunhalasi közéletet. Február 19-én elhunyt Szemerédi László, az ÁMK egykori alapítója, igazgatója, a kultúra mecénása. A hírt fia jelentette be a közösségi oldalán.
Változatos versenyszezon show-val, majálissal a lovasparkban
Közélet

Változatos versenyszezon show-val, majálissal a lovasparkban

Kialakult a Hirling József Lovaspark szabadtéri évadban rendezendő versenyeinek a listája 2024-ben. A lovassportok szerelmesei áprilistól szeptemberig 11 eseményre számíthatnak a Hirling József Lovaspark füves arénájában vagy filces pályáján. A legnagyobb hagyománnyal rendelkező május 1-jéhez kötődő lovasesemény populáris arculatot vesz fel, amely showersenyben és majális formájában ölt testet  – tudatta szerkesztőségünkkel Rózsahegyi Róbert telepvezető a szervezőcsapat nevében. (címképen: a lovasbázis szervező teamje)
Nem volt jogsija és még körözték is
Sziréna

Nem volt jogsija és még körözték is

Elfogatóparancs volt érvényben egy 41 éves férfi ellen, akit Kiskunhalason, a Kossuth utcán igazoltattak a rendőrök kedden este. Az is kiderült, hogy a jogosítványát korábban bevonta a helyi járásbíróság - derült ki a police.hu közleményéből.