Az UKSC nyerte a Kiskőrös elleni rangadót (galéria)
Sport

Az UKSC nyerte a Kiskőrös elleni rangadót (galéria)

Gólokban gazdag mérkőzést játszott egymással a Kiskunhalasi USC és a Kiskőrös a megyei I. osztályú női kézilabda-bajnokságban. Nagy Gábor csapata már az első percekben jelezte, hogy semmit sem bíz a véletlenre. A szünetben már 13 gólos volt a halasiak előnye, amelyből 11 gól a lefújásra is megmaradt.
Olimpiai bajnok vendége lesz Kiskunhalasnak
Sport

Olimpiai bajnok vendége lesz Kiskunhalasnak

Märcz Tamás egyike azoknak a kiváló vízilabdázóknak, akik az úgynevezett Kemény-korszak sikercsapatában játszottak. Olimpiai bajnok, kétszeres Európa-bajnok, világkupa-győztes, négyszeres magyar, kétszeres olasz bajnok játékosként, edzőként pedig Európa-bajnoki címig és olimpiai bronzéremig vezette a nemzeti csapatot. Február 28-án Kiskunhalas vendége lesz Märcz Tamás, részt vesz a Sportgálán, majd egy közönségtalálkozón a moziban.
(►) Rangos birkózóverseny Halason, hazai érmekkel (galéria)
Sport

(►) Rangos birkózóverseny Halason, hazai érmekkel (galéria)

Két versenyszőnyegen, 135 fiatal birkózó mérette meg magát szombaton, Kiskunhalason, a Kertvárosi Általános Iskola sporttcsarnokában. A Kelet-Magyaroszági területi bajnokság mellett gyermekeknek rendezett gálát a Kiskunhalasi Birkózó Klub. A halasiak ezúttal is kiváló házigazdáknak bizonyultak, ráadásul még érmekkel szereztek külön örömöt a lelkes szurkolóiknak.
Hétfőn véleményezheti a Rendezési tervet
Közélet

Hétfőn véleményezheti a Rendezési tervet

Február 26-án, hétfőn lakossági fórumot tartanak a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal (Kiskunhalas, Hősök tere 1.) Városfejlesztési, Üzemeltetési és Főépítészi Osztály I. emeleti tárgyaló termében. A fórum témája a Rendezési tervvel kapcsolatos információk ismertetése. A fórumon ismertetésre kerül a módosítás tervezetének tartalma, a lényeges változások, és lehetőséget biztosítanak az észrevételek és javaslatok elmondására. Közösségi érdekre vagy a jogos magánérdekre vonatkozóan adhatnak a résztvevők véleményt, és módosító javaslatot tehetnek.
(►) Értékdíjátadással emlékeztek az Öreg Szuhay alkotójára (galéria)
Kultúra

(►) Értékdíjátadással emlékeztek az Öreg Szuhay alkotójára (galéria)

Családias légkörben történt emlékezés az Öreg Szuhay alkotójára, Zalai Szalay László íróra, újságíróra a Martonosi Pál Városi Könyvtár különtermében szombat délelőtt. Az eseményt a Pásztortűz Egyesület és a Gózon István Irodalmi kör tagjai szervezték. A rendezvényen Fülöp Róbert polgármester a helyértékek közé került alkotó unokájának, Szalay Péternek átadta az arról szóló oklevelet (címképen). Az eseményen verseltek, filmet néztek és beszélgettek az íróról és alkotói koráról a jelenlévők.
Dallista 100 Folk Celsius-szal
Kultúra

Dallista 100 Folk Celsius-szal

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett as 100 Folk Celsius: Boldog születésnapot című dala is szerepel. A február 25-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
(►) „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”
Közélet

(►) „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek pénteken délután, Kiskunhalason. A két helyszínen zajló eseményen koszorúzás és egy emlékezőműsor keretében elevenítették fel az egykori szörnyűségeket a jelenlévők.
(►) Újabb kiadványok bemutatója a Thorma Múzeumban (galéria)
Kultúra

(►) Újabb kiadványok bemutatója a Thorma Múzeumban (galéria)

Két kötet bemutatása történt az érdeklődő vendégek előtt a Thorma János Múzeumban február 22-én délután. A kiadványok szerzőit kérte meg a Halasi Múzeum Alapítvány, hogy ismertessék a szépszámú közönséggel létrejöttük célját és megvalósításuk részleteit. Az író-olvasó est során Wacławczyk Dariusz (címképen): „Halas a Hatalmas” című könyvét és  Szakál Aurél, valamint Szücs György: Mozaikok a nagybányai festészet történetéhez című kötetét mutatták be a szerzők.