Hat halasi fitneszérem Csongrádról
Sport

Hat halasi fitneszérem Csongrádról

Csongrád volt a házigazdája a FitKid Dance országos bajnokságnak a hétvégén.  A Halas Fitness Egyesület versenyzői közül heten mutatték be gyakorlataikat és ezt hat éremmel jutalmazta a zsűri. Bánóczki Bernadett és Harjung Dóra is az első helyet szerezte meg. 
Halason, Majsán és Zsanán is „dolgozott”a biciklitolvaj
Sziréna

Halason, Majsán és Zsanán is „dolgozott”a biciklitolvaj

Több településen is ügyködött az a kiskunmajsai férfi, akit most a több kerékpár ellopásával gyanúsítanak a rendőrök. A tolvaj nemcsak saját városában, hanem Zsanán és Kiskunhalason is elkötött több biciklit. 
Menekülés (Galéria)
Kultúra

Menekülés (Galéria)

A Forrás-Új Tükör Klub október 12-i estjén könyvbemutatón vehetett részt a közönség a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Somogyiné Bergmann Mária Menekülés című kötetét ismerhették meg a jelenlevők. A szerzővel Király Gábor, a rendezvény házigazdája beszélgetett.
Negyvenhatodszor várják a végtelen kozmosz szerelmeseit
Közélet

Negyvenhatodszor várják a végtelen kozmosz szerelmeseit

Megkezdődött a Kiskunhalasi Csillagászati Napok idei előadássorozata. Az érdeklődőket minden este hat órától várják a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Első este az exobolygók témakörében hallhattak érdekességeket a jelenlévők.
Csipkés siker az OMÉK-on
Kultúra

Csipkés siker az OMÉK-on

Idén is meghívást kapott a halasi csipke a kétévente megrendezett OMÉK-ra. Iparművészeti remekünk képviselői a Büszkeségeink a hungarikumok elnevezésű standon vettek részt a programon.
Nemzetközi vizsgát tett a két halasi versenybíró
Sport

Nemzetközi vizsgát tett a két halasi versenybíró

A Nemzetközi Lovas Szövetség három napos bírói továbbképzést szervezett Moszkvában, a Maxima Parkban, amely Oroszország legnagyobb lovas komplexuma. A magyar bírói gárda három tagja sikeresen vizsgázott, közülük ketten kiskunhalasiak voltak. Bölecz Virág és Kunné Fekete Alexandra ezentúl nemzetközi minősítésű bíróként vállalhatnak zsűri feladatokat.
Halasi múzeumi díjak
Közélet

Halasi múzeumi díjak

Két rangos elismerés is mutatja a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban folyó magas színvonalú munkát. A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület Kismúzeumi Tagozata Poroszlai Ildikó-emlékérmet adományozott a kollektívának. Szakál Aurél igazgató a Jászkun Kapitányok Tanácsától A Jászkunság hagyományőrzéséért díjat is átvehette a közelmúltban.
Könyvbemutató lesz a klubban
Kultúra

Könyvbemutató lesz a klubban

Október 12-én, kedden 18 órakor kezdődik a Forrás Új-Tükör Klub soron következő előadása a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Somogyiné Bergmann Mária írónő lesz a klub vendége.
Amikor a negyedik hely is győzelemnek számít...(galéria)
Sport

Amikor a negyedik hely is győzelemnek számít...(galéria)

A fájdalmak már szinte természetes velejárói egy-egy tornaversenynek, sőt edzésnek is, amelyeken a Fazekas DSE színeiben versenyző Old Boyok részt vesznek. Ráadásul a felnőtt II. osztályú bajnokságra való felkészülést még egy műtét is nehezítette, de ez sem szegte kedvüket a fiúknak. Vasárnap délután a Tornacsarnokban megint odatették magukat a rangidősek, a negyedik hely felér egy győzelemmel.