Ünnepi szentmise a templom 251. évfordulóján
Közélet

Ünnepi szentmise a templom 251. évfordulóján

A kiskunhalasi Alsóvárosi Szent Péter és Pál Katolikus Templom felszentelésének 251. évfordulóját ünneplik a hétvégén. Október 10-én 16 órakor kezdődik az ünnepi szentmise.
Levágott kacsafej a Sóstónál, nyomoznak a horgászok
Közélet

Levágott kacsafej a Sóstónál, nyomoznak a horgászok

Valaki kacsát fogott, a fejét otthagyta, a többi részét lehet, hogy hazavitte. Nyomoznak a horgászok, azt szeretnék kideríteni, hogy ki volt az, akinek a horgára akadt a Sóstón egy kacsa.
Az élet
Kultúra

Az élet

Kovács-Ábrahám Krisztina alkotásaiból tekinthető meg kiállítás a Közösségek Házában. A tárlat címe: Az élet, mivel onnan merít ihletet. Az ünnepélyes megnyitót október 7-én este tartották a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A beszédet mondó Bácsalmási Gabriella és az alkotó közös produkcióval készült.
Versenyeztek, szerették Halast rendőreink (galéria)
Közélet

Versenyeztek, szerették Halast rendőreink (galéria)

Országos rendőrségi szakmai verseny helyszíne volt Kiskunhalas az elmúlt három napban. A kifejezetten rendőrszakmai megméretésre, az ország minden megyéjéből érkeztek az ügyeleti területen dolgozó munkatársak. A rendezvény egyik szabadidős programját a Hirling József Lovasparkban tartották.
Sokan járnak a halasi könyvtárba
Kultúra

Sokan járnak a halasi könyvtárba

Naponta sok könyv kerül ideiglenesen új tulajdonoshoz a kiskunhalasi könyvtárban. Amióta enyhültek az ilyen intézményekre is vonatkozó járványügyi szabályok, egyre többen jönnek könyvet kölcsönözni.
Színes, őszi programok Halason
Kultúra

Színes, őszi programok Halason

Kiállítás, játszóház, ünnepi szentmise, főzőverseny, csillagászati napok és könyvbemutató – felsorolni is hosszú, hogy milyen sok és sokrétű program vár az érdeklődőkre az elkövetkező napokban. Összegyűjtöttünk egy kis ízelítőt a kínálatból.
Ittasan, jogsi nélkül okozott balesetet: súlyosan megsérült az élettárs
Sziréna

Ittasan, jogsi nélkül okozott balesetet: súlyosan megsérült az élettárs

Ittasan ült a volán mögé az a férfi, akinek még jogosítványa sem volt csupán azért, hogy élettársával kenyeret vásároljanak. Jánoshalma és Kéleshalom azonban a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, amely letért az útról, többször megpördült, egy fának is nekicsapódott. A nő súlyosan megsérült a balesetben, az eljárást most fejezték be a halasi rendőrök az ügyben.
„Ez a nap a mártíroknak kijáró tisztelet kifejezője” (Galéria)
Közélet

„Ez a nap a mártíroknak kijáró tisztelet kifejezője” (Galéria)

Az Aradi vértanúk hősiessége és önfeláldozása példaként szolgálhat minden ma élő, magyar embernek. Többek között ez hangzott el a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda október hatodikai emlékezőműsorában. A nemzeti gyásznapon Makai Imre történelemtanár mondott beszédet a Thorma János múzeumban.

Halas nem feledi a 318 évvel ezelőtti csatát (Galéria)
Közélet

Halas nem feledi a 318 évvel ezelőtti csatát (Galéria)

A város 318 év után sem feledi az 1703-as halasi csata emlékét.  A városi ünnepségre – a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében - a Szilády Áron Református Gimnázium készült műsorral. Kobozzene és énekszó, valamint vers hangzott el a diákok és Vladár Károly előadásában. Ünnepi beszédet Dr. Téglás Péter mondott. Az esemény október 5-én délután a Kossuth utcai Búsuló kuruc szobornál koszorúzással zárult.