Újdonság a levesestányérban
Receptek

Újdonság a levesestányérban

A klasszikusok mellett igyekszem néha olyan ételeket is az asztalra tenni, amikkel korábban még nem kínáltam a családot. Most is egy ilyen leves leírását osztom meg olvasóinkkal. Háromnegyedóra elég az elkészítéséhez, így sok időt spórolhatunk a konyhában.

Paradicsomos vöröslencse leves

Hozzávalók: 20 dkg vöröslencse, 1 kisebb hagyma, 4 ek étolaj, 1 tk finomliszt, 2 ek paradicsompüré, 2 mk pirospaprika, 1 tk só, csipetnyi bors

Elkészítése: A lencsét átmossuk, lecsepegtetjük, 6 dl alaplében feltesszük főni, majd a megtisztított és félbevágott hagymát hozzáadjuk. Felforraljuk, majd kis lángon, lefedve, nagyjából 20 percig puhára főzzük. Akkor jó, ha fakanállal vagy habverővel könnyedén össze tudjuk törni. Az olajat egy másik lábasban felforrósítjuk, a lisztet megfuttatjuk benne, finoman megpirítjuk, majd a paradicsompürét is hozzáadjuk. 1 perc pirítás után pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, majd jöhet rá (hagyma nélkül) a puha lencse. Öt dl alaplével felöntjük, finoman sózzuk, borsozzuk, újabb 3-4 percig forraljuk. Végezetül botmixerrel simára, krémesre zúzzuk. Ropogós levesgyönggyel tálaljuk.

Önnek is van egy kedvenc levese? Küldje el a receptjét a szori.attila@halasmedia.hu címre!

Rita asszony
Fotó: Szőri Attila

Még több cikk

Ezzel várjuk a tavaszt

Ezzel várjuk a tavaszt

Ha farsang, akkor fánk

Ha farsang, akkor fánk

Szarvas ugrott a bográcsba

Szarvas ugrott a bográcsba