2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -2°C Szél: 2 m/s Párat.: 86%

Szép város Kolozsvár

Szép város Kolozsvár
Szőri Attila  |  2025. 10. 31., 09:35

Ki ne ismerné ezt a klasszikus operettslágert? Természetesen ez is felcsendült a Marica grófnő című zenés színdarabban, amit az őszi színházi évad keretében tekinthetett meg a kiskunhalasi közönség, a Városi Filmszínházban.

Egy igazi klasszikussal, a Marica grófnővel folytatódott a 2025-ös őszi színházi évad. A Városi Filmszínházban ezúttal a Rátonyi Róbert Színház előadását tekinthette meg a publikum. Teremi Trixi igazgató elmondta, hogy egy pillanatig sem volt számukra kérdés, hogy ezt a darabot a repertoárjukban szeretnék tudni, hiszen ez az a klasszikus, ami még 2025-ben is minden változtatás nélkül, tökéletesen megállja a helyét a színház világában.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

A darab címszereplőjét Vörös Edit alakította. Mint mondja, nagy megtiszteltetés számára, hogy egy ilyen nagy sikerű operettben állhat közönség elé, az ország különböző településein. Véleménye szerint a Rátonyi Róbert Színház egy remek művészekből álló társulat, ez pedig jól érződik minden egyes előadásukon.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

A művészek szerint ebben a darabban minden benne van, ami a magyar embereket és a magyarságot jellemzi. A hangulat, a zene, a szöveg mind-mind ízig-vérig magyar. Ami pedig külön érdekesség, hogy nem csak a középkorúak és az idősek rajongnak az operettekért. Manapság egyre több fiatal ül be a színháztermekbe egy-egy ilyen darab kedvéért.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 02. 23., 13:21
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a bűncselekmények áldozatainak hatékony segítségét, széleskörű tájékoztatását. 2026.február 22. Európa számos országában - 1993 óta Magyarországon is - a Bűncselekmények Áldozatainak Napja, amikor a figyelem az áldozatokra irányul.
2026. 02. 21., 22:59
A családok apraját-nagyját egyaránt várta a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban megrendezett jelmezes télűző mulatságra. Az egésznapos program keretében játék, tánc, zene, farsangi fánk, busók és terepfutás várt az érdeklődőkre.
2026-02-23 19:13:34
- Jelmezes futással, busókkal, hangos kerepléssel, kiszebáb égetéssel űzték a telet a Csetényi Élményparkban - Sikeresek voltak a speciális tesztvonat mérései a felújított vasútvonalon - Halasi orvosokra is lehet szavazni
2026-02-23 18:43:51
- Új terasz épült a Matéza étteremnél pontosan 10 éve - Változások a háziorvosi ügyeletben - 250 új számítógépet kapnak a tankerület iskolái - Aláírták a Szabadka-Kiskunhalas testvérvárosi szerződést
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés