Mikor, hol, hogyan alakult meg a Kiskun Táncegyüttes? Mik voltak a kezdeti célok, hol tartanak most a korábban megálmodott úton? Többek között ezekről a kérdésekről is mesélt a csoport vezetője és programszervezője a Beszéljünk róla magazin legfrissebb adásában.
A stúdióban Mándity László és felesége, Mándityné Boros Anita elevenítették fel a csapat 2008 óta tartó történetét, és kiderült az is az adásból, hogy van-e megfelelő utánpótlás. Tekintsék meg mellékelt videónkat!
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.