Itt találod az összes cikket a „lovasok” témában!
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Bábolnán a Gyerek, Ifjúsági, U25, Masters és Amatőr Országos Bajnokságot, amelynek során az érintett kategóriákban csapatbajnoki címet is hirdettek. Az amatőrök között a Füzér Gábor edző vezette Máchánszky Gyula Régió I. csapata harmadik helyezést ért el. A kategória egyéni döntőjében két halasi Miskei Léna (Laila) és Frányó Csenge (Clever Chap) a mezőny első harmadában zártak.
Múlt hétvégén a Nemzeti Lovardában a FIAT Díjugrató Magyar Bajnokságot és a XLIII. Tenyészversenyt. A tenyész, az-az a lovak versenyében több kiskunhalasi lovas nyeregbe szállt, akik a középmezőnyben végeztek.
Napra pontosan 1966 augusztus 21-én fejeződött be Dániában az Ifjúsági Díjugrató Európa Bajnokság. A Koppenhága elővárosában rendezett kontinensviadalon Krizsán János (Kiskunhalasi BM Hatőrőr Dózsa SE) a korszak egyik legnagyobb lovas sikerét, egyéni ezüstérmes helyezést ért el Zsena nevű lovával.
Kedden este 19 órakor a Halas Televízióban ifjabb Szegedi Gábor, a kuvaiti gyermek díjugrató válogatott szövetségi kapitánya lesz vendége a Beszéljünk róla című magazinnak. Gábor kuvaiti szövetségi kapitányi megbízatása mellett a helyi utánpótlás-nevelésben is jelentős sikereket ért el. A félórás beszélgetésben életúját idézi fel érdekes epizódokkal.
Sok versenyszámos, összetett lovastudást igénylő hétvége után vannak túl a megyei lovasok, amelynek Kiskunhalason, a Hirling József Lovaspark adott otthont augusztus 8-án és 9-én.
Vasárnap befejeződött a Quality Championátus I. fordulója a Hirling József Lovasparkban.
Szombaton folytatódott a Quality Championátus I. fordulója a Hirling József Lovasparkban. A második nap során a 11 versenyszámban 5 nyitott és 6 championátus kört tekinthettek meg a nézők a füves pályán. Ezúttal 145-en startoltak a halasi arénában.
Pénteken kezdetét vette a Quality Championátus I. fordulója a Hirling József Lovasparkban. A nyitó nap során 11 versenyszámot rendeztek meg, ebből 5 nyitott és 6 championátus kört láthatott a közönség a füves arénában.
Csütörtökön folyamatosan érkeztek a lovasok és segítőik folyamatosan a Quality Championátus I. fordulójára a Hirling József Lovasparkba. Az elkövetkezendő három nap során 33 versenyszámot rendeznek meg és közel 300 startot láthat a közönség a különböző kategóriákban.
Július 26-án rendezték meg 12 környékbeli település összefogásával az I. Bácska Vágtát, a Jánoshalma közelében található Király Lovastanyán.
Kiskunhalason Nemzeti és felkészítő díjugratóversenyt rendeztek július 10-e és 12-e között. A Hirling József Lovasparkban folyó eseményen filces és füves pályán mérték össze tudásukat a lovasok. A három nap során 33 versenyszámban, közel 300 startot láthatott a közönség. Kiemelkedett a mezőnyben teljesítményével Kovács Kaarló (címképen).
Kiskunhalason Nemzeti és felkészítő díjugratóversenyt rendeznek július 10-e és 12-e között. A Hirling József Lovasparkban folyó eseményen filces és füves pályán is összemérik az erejüket a lovasok.
A múlt hétvégén (július 5-én) Baján került megrendezésre a Bács-Kupa III. fordulója, ahol a halasi lovasok, a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE és a Zsanai Lovas Sport Klub lovasai kitűnően szerepeltek.
Kiskunhalason ritkán látható lovas szakág a díjlovaglás CDN A/B Regionális minősítő versenyének lehettek szemtanúi vasárnap a Hirling József Lovasparkba kilátogató lovasbarátok.
Szülők sokasága előtt lovardai gyakorlatokkal, zárószemlén köszöntek el a lovas honvédelmi tábortól a résztvevők a Hirling József Lovasparkban. Pénteken fejeződött be a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred által szervezett lovas honvédelmi tábor Kiskunhalason. Az egyhetes izgalmakkal teli időszakot Varga Ferenc hadnagy, a szervező egység honvédelmi nevelési referense értékelte és adott át elismeréseket.
Kiskunhalason nemzeti és felkészítő díjugratóversenyt rendeztek június 19-én és 20-án. A Hirling József Lovasparkban kétnap során filces és füves pályán versenyeztek a lovasok. A kétnap során összesen 228 díjugrató startját láthatta a közönség. A helyi díjugratók mellett az ország számos más pontjáról is neveztek a megméretésre. (címképen Strubl Dorina – Astrid, Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE)
Megkezdte a munkát a Magyar Lovassport Szövetség (MLSZ) április 21-én megválasztott új elnöksége, amelyben két kiskunhalasi sportvezető is helyet kapott. A két halasi elnökségi tag Dr. Tuska Pál és Juhász Tibor. Utóbbi sportvezetőt általános alelnöki feladatok ellátására kérte fel Szotyori Nagy Kristóf elnök.
A pénteki nagy tömeget vonzó, Lovas majális szombaton szerényebb érdeklődés mellett a klasszikus díjugrató versenyszámokkal folytatódott. Az egyes köröket a négyévszakos pályán rendezták meg a Hirling József Lovasparkban.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Díjugrató Országos Minősítő I. háromnapos versenyt. Az eseményen két lóval is szerencsét próbált a Hirling József Lovasparkban felkészülő magyar bajnok és válogatott lovas Fazekas István (Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE). Humpty Dumpty (címképen) nevű lovával a szombati nyitott 125 cm-es időre tartott körben 1. lett a páros. Vasárnap a 145 cm-es nagydíjban Cundy Rash-sel a 6. helyen végzett a halasi lovas.
Megbeszélést tartott Hirling József Lovaspark versenyszervező csapata a Kincsem Kávézóban. Elkészült a bázis idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra – hangzott el a lovasparkot üzemeltető Lovas és Szabadidő Központ Kft. éves eseménynaptárt összeállító megbeszélésén.
Elkészült a Hirling József Lovaspark idei eseménynaptára. Lesz ismét május 1-i lovas show-val egybekötött verseny, amely mellett sok más esemény vár 2026-ban a halasi lovas barátokra.
Megtartották a lovasok a hagyományos év utolsó edzést december 31-én a Hirling József Lovasparkban. Gyuris Noémi a bázis lovas edzője vezetésével hatan szálltak nyeregbe az év utolsó erőpróbáján.
Rezgő Zoltán magyar bajnok díjugrató, elismert edző vezetésével került megrendezésre edzőtábor december 6 és 8 között a Hirling József Lovasparkban. Az eseményen rajt-engedély alapvizsgára és általános alap és ugró gyakorlati képzésekre került sor.
A Hirling József Lovasparkban több évtizedes hagyománya van a Lovas Mikulás rendezvényeknek, amelybe mindig valami lovas élettel kapcsolatos jelleget visznek a bázis szervezői.
A lovas életben a Szegedi név emberöltők óta kiolthatatlan szakmai fényt adó fáklyaként mutat irányt. Szegedi Gábor fogathajtó világbajnokunk és Guinness rekorder puszta-fogathajtónk fia Gábor tovább viszi az édesapjától átvett stafétát.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.