2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -2°C Szél: 2 m/s Párat.: 86%

Hol terem a családfa az öregdiákok közgyűlésén?

Szőri Attila  |  2025. 10. 13., 09:40

Közgyűlés és előadás volt a Szilády Áron Gimnázium dísztermében október második szombatján. A sziládys öregdiákok gyűltek össze egykori alma materükben, hogy az idei és jövő évi terveiket megvitassák, és meghallgassák Dr. Ritter György főlevéltáros, történész (Magyar Nemzeti Levéltár-OL) családtörténeti előadását.

A Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre 2025. október 11-én, szombaton hagyományosan megtartotta őszi közgyűlését. A gimnázium diákjai zenés-verses műsora után Dr. Bognárné Nagy Éva elnökasszony köszöntötte a tagságot, és a külsős megjelenteket, majd az aktuális eseményekről adott számot. Ezután Végső István beszámolt a sírmentési munkákról és a jövőbeli tervekről.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Majd Bocskorás Bertalan református lelkész, főigazgató beszéde következett a Szentírás  szellemében és igéjében. Utána Szabó Ferenc gimnáziumi igazgató beszámolt az elmúlt év iskolai fejlesztéseiről, sikereiről. 

A közgyűlés után Dr. Ritter György főlevéltáros, történész (MNL-OL) tartott előadást Hol terem a családfa? címmel. Mint többek között elmondta, a kutatásnál az elsődleges forrás mindig az anyakönyv, de természetesen egyéb dokumentumokat is használhatunk. Minél korábbi időkbe "megyünk vissza", mondjuk a 18. század végéig, egyre megbízhatatlanabbak, nehezebben használhatóak a történeti dokumentumok, iratok az avatatlan kutatóknak. Ritter arra is kitért, hogy az anyakönyveken túl érdemes más forrásokat is használni családunk történetének felderítésekor. 3 forrás teszi ténnyé, véleménye szerint, a kutatást. Az anyakönyvi források mellett kutatni kell: az adóösszeírások, a katonalajstromok, a végrendeletek, a választói névjegyzékek, az urbáriumok, a portaösszeírások, a telekkönyvek, az egyházlátogatási jegyzőkönyvek stb. iratait is.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Fontos, hogy az adataink összhangban legyenek a mikrotörténet, a helytörténet eredményeivel. Érdekes esetpéldákkal mutatta be a családtörténet kutatás buktatóit és szépségeit. Hangsúlyozta, hogy itthon nagyon kevesen vannak, akik magas színvonalon művelik a családfakutatást. Az elengedhetetlen levéltári kutatások mellett több hasznos hazai és nemzetközi online adatbázisról is beszélt. A téma iránt érdeklődők számára ajánlotta a Magyar Nemzeti Levéltár kiadásában megjelent: Keresem őseimet. Családtörténet-kutatási kalauz című könyvet, a Berkes József és Szerényi Ildikó történészek által írt kiváló kiadványt.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

A rendezvény az öregdiákok által állított fejfa előtti emlékezéssel, majd konviktusi, közös ebéddel, beszélgetéssel zárult. A program a Nemzeti Együttműködési Alap és Kiskunhalas Város Önkormányzata támogatásával valósult meg.

Fotó: Bertalan Gábor, Végső István

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 02. 23., 13:21
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a bűncselekmények áldozatainak hatékony segítségét, széleskörű tájékoztatását. 2026.február 22. Európa számos országában - 1993 óta Magyarországon is - a Bűncselekmények Áldozatainak Napja, amikor a figyelem az áldozatokra irányul.
2026. 02. 21., 22:59
A családok apraját-nagyját egyaránt várta a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban megrendezett jelmezes télűző mulatságra. Az egésznapos program keretében játék, tánc, zene, farsangi fánk, busók és terepfutás várt az érdeklődőkre.
2026-02-23 19:13:34
- Jelmezes futással, busókkal, hangos kerepléssel, kiszebáb égetéssel űzték a telet a Csetényi Élményparkban - Sikeresek voltak a speciális tesztvonat mérései a felújított vasútvonalon - Halasi orvosokra is lehet szavazni
2026-02-23 18:43:51
- Új terasz épült a Matéza étteremnél pontosan 10 éve - Változások a háziorvosi ügyeletben - 250 új számítógépet kapnak a tankerület iskolái - Aláírták a Szabadka-Kiskunhalas testvérvárosi szerződést
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés