2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -2°C Szél: 2 m/s Párat.: 86%

Megemlékezés a halasi csata 322. évfordulójárón

Kovács Iván  |  2025. 10. 14., 14:42

Október 3-án, pénteken 17 órakor Kiskunhalason, az ünnepi alkalomra fáklyákkal körbe tűzdelt kuruc szobornál tartottak megemlékezést a halasi csata 322. évfordulója alkalmából. A rendezvényen a város vezetői, polgárai, diákok, civil szervezetek képviselői és érdeklődők gyűltek össze, hogy közösen tisztelegjenek a történelmi esemény hősei előtt.

A megemlékezés előtt az alkalomhoz illő zenei aláfestés kísérte a gyülekező közönséget. A szobor környékét zászlótartó diákok tették ünnepélyesebbé, a rendezvény szervezője a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. és Kiskunhalas Város Önkormányzata nevében Fehér Erika műsorvezető köszöntötte a közönséget.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Az ünnepség a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd a Szilády Áron Gimnázium diákjai adtak elő ünnepi műsort. Ezt követően Seffer Attila katolikus plébános mondott ünnepi beszédet, amelyben a hazaszeretet, a helytállás és a történelmi emlékezet fontosságára hívta fel a figyelmet.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

A beszédet követően koszorúzásra és a megemlékezés virágainak elhelyezésére került sor a kuruc szobor talapzatánál. Az esemény a Szózat a közös eléneklésével zárult, méltó keretet adva a tiszteletadásnak.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

A rendezvény végén a műsorvezető meghívta a jelenlévőket a következő ünnepi alkalomra, amelyet október 6-án, hétfőn 9 órakor a Thorma János Múzeumban tartanak az aradi vértanúk tiszteletére szervezett megemlékezés céljából.

Kép-szöveg: Kovács Iván

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 02. 23., 13:21
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a bűncselekmények áldozatainak hatékony segítségét, széleskörű tájékoztatását. 2026.február 22. Európa számos országában - 1993 óta Magyarországon is - a Bűncselekmények Áldozatainak Napja, amikor a figyelem az áldozatokra irányul.
2026. 02. 21., 22:59
A családok apraját-nagyját egyaránt várta a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban megrendezett jelmezes télűző mulatságra. Az egésznapos program keretében játék, tánc, zene, farsangi fánk, busók és terepfutás várt az érdeklődőkre.
2026-02-23 19:13:34
- Jelmezes futással, busókkal, hangos kerepléssel, kiszebáb égetéssel űzték a telet a Csetényi Élményparkban - Sikeresek voltak a speciális tesztvonat mérései a felújított vasútvonalon - Halasi orvosokra is lehet szavazni
2026-02-23 18:43:51
- Új terasz épült a Matéza étteremnél pontosan 10 éve - Változások a háziorvosi ügyeletben - 250 új számítógépet kapnak a tankerület iskolái - Aláírták a Szabadka-Kiskunhalas testvérvárosi szerződést
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés