2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 19°C Érzett: 19°C Szél: 2 m/s Párat.: 75%

Zászlófelvonás, kenyérszentelés, majd néptáncos műsor az ünnepen

Kovács Iván  |  2025. 08. 20., 17:02

Városunkban augusztus 20-án 10 órakor, az Országzászlónál a nemzeti lobogó felvonásával kezdődött az Államalapítás, Szent István király és az új kenyér ünnepe. Az város központjából a Végh Kúriába vonult az ünneplő közönség, ahol a halasi történelmi egyházak képviselői mondtak áldást, majd néptáncos műsort adott a Halas Táncegyüttes. A szervezők kenyérrel kínálták a vendégeket, ezt követően az ünneplők megtekintették a népviselet kiállítást.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)
Halas Concert Band
Fotó: Kovács Iván

Szerda délelőtt 10 órakor az Országzászló emlékműnél a Kiskunhalasi Lovasbandérium parancsnoka Waclawczyk Dariusz huszárezredes vezényszavára indult a városi ünnepség. A bandérium tagjai álltak díszőrséget az emlékmű mellett, miközben a Halas Concert Band által előadott a himnuszt hangjaira húzták a magasba a magyar nemzeti lobogót.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)
Waclawczyk Dariusz ezredes vezette a díszelgő bandérium huszárjait
Fotó: Kovács Iván

A szervező Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. nevében Fehér Erika műsorvezető köszöntötte a megjelent közönséget, közöttük Fülöp Róbert polgármesterrel, önkormányzati képviselőkkel, politikai pártok reprezentánsaival. Az Országzászló emlékműtől aztán az ünneplők a Végh-kúriába, a pajtaszínpad előtti nézőtérre vonultak, ahol kenyérszentelés, áldás történt és népzenés, néptáncos kulturális műsor várt a látogatókra.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)
Közönség az Országzászló emlékmű előtt
Fotó: Kovács Iván

Végh kúriában a vendégek köszöntését követően Lakos Zsuzsanna népdalénekes népdallal nyitotta meg az ünnepi műsort, majd következett az ökumenikus kenyérszentelés és áldás. A katolikusok részéről Kovács Ferenc képlán szólt először a közönséghez, aki megszentelte az újkenyeret. A református egyház helyi gyülekezete nevében Bocskorás Bertalan elnök-lelkész szólt és mondott áldást.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)
Lakos Zsuzsanna népdalénekes
Fotó: Kovács Iván

Az evangélikusok nevében Honti Irén lelkész mondott beszédet, akit a baptisták részéről Friebert Tibor vezető lekész követett és egy ismeretlen  szerző versét idézte fel, amely a kenyér alkotó elemeiről és annak szimbolikájáról szólt. A Zsidó Hitközség nevében Ritter Nándorné elnök szólt és zárta az ökomenikus egyházi programot.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)
Kovács Ferenc káplán kenyérszentelés közben
Fotó: Kovács Iván

A kenyérszentelés és áldást követően kenyérrel kínáltálták a Végh-kúria széksoraiban ülő közönségét a szervezők, majd a Halas Táncegyüttes műsorával folytatódott az ünnepi délelőtt. Két táncot mutatott be a Halas Táncegyüttes a pajta színpad padlóján a népi viseletekből álló tárlat jól illő díszletének előterében. A műsor befejeztével a közönség megtekintette a népi viseletekből, ruházati kellékekből álló kiállítást.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)
Juhász Tímea programszervező kínálja a vendégeket újkenyérrel
Fotó: Kovács Iván

A Halas Televízió operatőrei rögzítették Kiskunhalas Város augusztus 20-i ünnepi műsorát, amelyet ma este 19.00 órai kezdettel nézhetnek meg sugározva, a kábel hálózaton és a Halasmédia közösségi oldalán keresztül.

Képgaléria megtekintése (37 db kép)
A Halas Táncegyüttes adott ünnepi műsort
Fotó: Kovács Iván

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés