Ökumenikus imahét lesz Halason
Közélet

Ökumenikus imahét lesz Halason

Idén is lesz ökumenikus imahét a Krisztus hívők egységéért. Több helyi felekezet is részt vesz a programokban. Január 16-án, 20-án és 21-én a református templomba, 17-től 19-ig a baptista templomba, 22-én és 23-án pedig az Alsóvárosi katolikus templomba várják az érdeklődőket.
Túl a tizenötezredik oltáson
Közélet

Túl a tizenötezredik oltáson

Különleges tortával köszöntötte a kórház vezetés Dr. Kósa Éva doktornőt. A koronavírus elleni vakcinázás során eddig 15000 embernek adta be a védőoltást. Munkatársaival közösen folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél többen kapják meg időben a megfelelő védettséget a veszélyes kór ellen.
Taxisok(k): vandálok borították fel a telefonállomást
Közélet

Taxisok(k): vandálok borították fel a telefonállomást

Felháborító és érthetetlen. A Szabad halasi fotók és történetek csoportban hozta nyilvánosságra Molnár Andor, hogy ismeretlenek felboították a helyi taxisok ikonikus telefonállomását. A lokálpatrióta városlakót Csőke Zoltán taxis értesítette a nem mindennapi esetről. Szerencsére azóta a telefon újra üzemképes.
Szilády ezüstérem a Buborékban (galéria)
Sport

Szilády ezüstérem a Buborékban (galéria)

Miközben a középiskolás csapatok a Dékáni-sportcsarnokban küzdöttek a Szilády Kupán, addig a Buborékban a hölgyek játszottak. Ők a Szilády Női Kupát szerették volna hazavinni. Ez szombaton a LUA Baja csapatának sikerült, a hazaiak sem vallottak szégyent. Két csapattal szerepeltek a rangos megméretésen és a Szilády sárga ezüstérmet nyert.
Jogosítvány nélkül vezetett, de lebukott
Sziréna

Jogosítvány nélkül vezetett, de lebukott

Idén októberig nem vezethetett volna az a helybéli férfi, akit a kiskunhalasi rendőrök igazoltattak január első napjaiban. Egészen biztos, hogy ez a határidőt a bírósági tárgyaláson jelentősen meghosszabbítják majd. 
(►) A jég hátán is zenél
Kultúra

(►) A jég hátán is zenél

Aki igazán talpraesett, arra azt szokták mondani, hogy a jég hátán is megél. Na, ez Zádory Édua hegedűművész esetében abszolút igaznak bizonyul. A Kiskunhalasról indult, tűzről pattant menyecske ezúttal Patagóniában muzsikált. Rendhagyó helyszínt választottak a különleges koncert helyszínéül: a Perito Morino gleccsert. Ő a jég hátán is zenél…
A hite erőt ad
Közélet

A hite erőt ad

Rádi Jánosné ezen a héten töltötte be a 90. életévét. Ebből az alkalomból ünnepi eseménnyel köszöntötte őt családja a Tiszti Klubban, ahol együtt fogyasztották el az ebédet. A rendezvényen Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere is részt vett, és virágcsokrot nyújtott át neki emléklap kíséretében.
Drámai döntő után a Bibó István Gimnázium nyerte a Szilády Kupát (galériákkal)
Sport

Drámai döntő után a Bibó István Gimnázium nyerte a Szilády Kupát (galériákkal)

Egy szenzációs döntővel, drámai pillanatokkal ért véget a XIV. Szilády Kupa Középiskolás Labdarúgótorna. A halasi foci erejét mutatja, hogy a legjobb négy között csak helyi középiskola szerepelt. Ki gondolta volna, hogy a Tekó magabiztos játékkal 4-1-re veri a címvédő Sziládyt az elődöntőben, hogy aztán a fináléban a lefújás előtti percekig vezessen a toronymagas esélyes ellen. A csattanó a végére maradt, az óriásit harcoló bibósok meg tudták fordítani az eredményt a hősiesen védekező Tekó ellen. A Bibó István Gimnázium 23 gólt rúgva és kettőt kapva nyerte a kupát,  házigazda a harmadik helyen végzett.
Üzbég embercsempészeket fogtak Balotaszállásnál
Sziréna

Üzbég embercsempészeket fogtak Balotaszállásnál

Az éjszaka állítottak meg két, egymás után haladó autót a halasi rendőrök Balotaszállás térségében. A járműveket két üzbég férfi vezette, utasaik pedig afgán és szír migránsok voltak. Az akkor és ott ért véget.