Isten hozott, Aisa! - köszöntötték az újévi babát
Közélet

Isten hozott, Aisa! - köszöntötték az újévi babát

Ahogyan arról beszámoltunk weblapunkon, nem kellett sokat várni a 2022-es esztendő első halasi babájára, hiszen a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórházában január 1-jén, 15 óra 57 perckor megszületett Fülöp Aisa. A kisbabát és édesanyját, Edinát, a kórház vezetősége virágcsokorral és egy ajándékcsomaggal köszöntötte, hazaindulásuk előtt.
„A világtörténelem mi vagyunk!”
Közélet

„A világtörténelem mi vagyunk!”

A doni elesettekre emlékezett Kiskunhalas is a mai napon. Január 12-e a doni áttörés napja. Ez alkalomból városunkban két helyszínen zajlott megemlékezés. Emlékezőbeszédet dr. Vojcsek Hajnalka pedagógus mondott, a Közösségek Házában.
Nemzetközi bírói vizsga és versenyhelyszín a lovaspark (galéria)
Sport

Nemzetközi bírói vizsga és versenyhelyszín a lovaspark (galéria)

A Nemzetközi Lovas Szövetség bírói továbbképzés és vizsga helyszínéül jelölte ki Kiskunhalast. A kurzust ma délelőtt tartották meg hazai és külföldi résztvevőkkel a Hirling Lovasparkban. Az eseményen halasi zsűritagok is részt vettek. Szerkesztőségünk megtudta azt is, hogy a hagyományos május elsejei díjugrató versenyünk ismét nemzetközi szintű lesz.

Nem tett kárt az időjárásváltozás a gyümölcsösökben
Közélet

Nem tett kárt az időjárásváltozás a gyümölcsösökben

Nyugalmi állapotban vannak a gyümölcsösök és a szőlőültetvények, a gazdák pedig bizakodnak, hogy az időjárás ezúttal kedvezni fog a növényeknek. Most télies hideg van, mínusz fokokkal, pár napjai pedig még kellemes tavaszias volt az idő, de szerencsére ettől még nem indult meg a növények „ébredése”, nedvkeringése, így egyelőre nincsenek gondok az ültetvényeken.
Egészségőr Forrás-klub (galéria)
Kultúra

Egészségőr Forrás-klub (galéria)

A méhnyakrák megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet a Forrás-Új Tükör Klub idei első rendezvénye. A Közösségek Házában Dancs Eszter ifjúsági védőnő és dr. Mare Norbert Adrián szülész-nőgyógyász szakorvosjelölt szolgált információkkal a betegség kapcsán a jelenlevőknek.
Gyanús dínós tabletták, némi kriptovaluta és egy majsai drogfogyasztó informatikus
Sziréna

Gyanús dínós tabletták, némi kriptovaluta és egy majsai drogfogyasztó informatikus

Gyanússá vált a posta központjában a Hollandiából érkező tíz darab, dinoszauruszt ábrázoló tabletta, ezért lefoglalták. Közben a szállítmány megrendelő kiskunmajsai férfi reklamált a webshopnál, ahonnan újabb csomagot küldtek. Ezt sem kézbesítették a megrendelőnek, akinel hamarosan rendőrök kopogtattak.
Április 3-án országgyűlési képviselőt választunk és népszavazás is lesz
Közélet

Április 3-án országgyűlési képviselőt választunk és népszavazás is lesz

Április 3-ára írta ki az országgyűlési képviselő-választást Áder János köztársasági elnök, a jogszabályok szerint ez a legkorábbi lehetséges időpont a választás megtartására. Ugyanezen a napon lesz a gyermekvédelmi népszavazás is, amelyen négy kérdés szerepel.
A doni elesettekre emlékezünk
Közélet

A doni elesettekre emlékezünk

Szerdán lesz a doni áttörés emléknapja. Kiskunhalas Város Önkormányzata, valamint a Halasi Média és Kultúra Kft. január 12-én, szerdán 16 órára várja az emlékezőket.
Szakmatanulásra biztatnak – több képzés indul februárban
Közélet

Szakmatanulásra biztatnak – több képzés indul februárban

Sosem késő szakmát tanulni, akár még nyugdíjasok is jelentkezhetnek. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum halasi intézményében több szakma képzését is meghirdették februári kezdéssel, így már fogadják a jelentkezéseket.