Töltike...darával is töltik-e?
Amilyen pici, olyan finom. Így is jellemezhetném a héten elkészítendő ételt, mely ugyan töltött káposzta névre „hallgat”, de még véletlen sem keverhető össze azzal a hagyományos étellel, amit Kiskunhalason olyan előszeretettel készítenek. Ezeket az apró káposztafalatkákat elsősorban Szabolcs-megyében helyezik az étkezőasztalra a háziasszonyok. Van olyan ház, ahol a vasárnapi reggelik elképzelhetetlenek e finomság nélkül.
Kukoricadarás töltött káposzta
Hozzávalók: 1 fej káposzta, 10 dkg rizs, 15 dkg kukoricadara, 60 kg darált hús (igazából nagyon apróra kellene vágni a húst, de nem szoktam vele bajlódni), 2 evőkanál zsír vagy 2 dl étolaj, 25 dkg vöröshagyma, 2 nagyobb gerezd fokhagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 1 evőkanál ételízesítő, só, bors, 1 doboz sűrített paradicsom vagy 2,5 dl paradicsom ivólé.
Elkészítés: A káposztát forró vízben leforrázom. Ha új káposztánk van, akkor kevés sót vagy ecetet kell a vízbe tenni, mert különben szétfő a növény. Ha nagyon nagy a levél, akkor harmadolom, ha nem túl nagy, akkor felezem a leveleket, hogy elég kicsik legyenek. A hagymát és fokhagymát megdinsztelem a zsírban vagy olajban.
Ezután hozzáteszem a darált húst, a kukoricadarát, a rizst és a fűszereket. A sóból és borsból annyit kell beletenni, hogy ha megkóstoljuk, akkor érezhető legyen rajta a fűszer íze is, mert a dara eléggé magába szívja azokat. A káposzta közepét, amibe már nem tudok tölteni, apróra összevágom, és a fazék aljára szórom. Erre állítva, sorba rakom a töltelékeket. Felengedem annyi vízzel, hogy majdnem ellepje, és a levébe teszek annyi sót, borsot és ételízesítőt, hogy kellően fűszeres legyen. Amikor felfőtt, hozzáadom a sűrített paradicsomot, és készre főzöm, úgy hogy a leve elfőjön. Ha kész, fogyasztás előtt jó, ha áll 15-20 percet.
Higgyék el kedves Olvasók, ha elkészítik ezt a töltött káposztát, új gasztronómiai élményben részesíthetik családtagjaikat és vacsoravendégeiket! Jó főzőcskézést kívánok, kérdéseiket továbbra is a ritarecept@freemail.hucímen várom.
Rita asszony
fotó: Szőri Attila
