2026. 02. 25. szerda
Géza
  Írjon nekünk clear sky 0°C Érzett: -2°C Szél: 2 m/s Párat.: 86%

A világ egyik legrangosabb művészeti menedzsment képzésén tanulhat a volt sziládys diák

Jáger Levente  |  2025. 07. 21., 14:27

Joggal mondhatjuk Váczi László teljesítményére, hogy ez igen. A Szilády Áron Gimnázium egykori tanulója, akinek a szülei is ezer szállal kötődnek Kiskunhalashoz, a világ egyik legrangosabb művészeti menedzsment képzésén pallérozódhat. Laciról talán kevesebben tudják, hogy mostanság már a budapesti Bethlen Téri Színház ügyvezető igazgatójaként ténykedik, a jelek szerint nem is akárhogyan.

Jelentős nemzetközi elismerésben részesült Váczi László, a Bethlen Téri Színház ügyvezető igazgatója: felvételt nyert a világ egyik legrangosabb művészeti menedzsment képzésére – és már meg is kezdte a programot Washingtonban – adta hírül a teátrum közösségi oldala. Az egykori sziládys diák a washingtoni DeVos Institute hároméves ösztöndíjas vezetőképzésén vehet rész, amelyre évente mindössze néhány szakembert választanak be. Idén több mint 400 jelentkező közül, 51 országból heten kaptak lehetőséget – köztük Váczi László is.

 

Én ezt a lehetőséget közös lehetőségként élem meg – a megújulás, az újradefiniálás esélyeként. A képzés vezetői el vannak ragadtatva a Bethlenben végzett munkánktól, és rendkívüli érdeklődést mutatnak a színház iránt.– fogalmazott a facebook oldalon a kiskunhalasi szakember.

Kiderült, hogy a program célja, hogy a kulturális szektor vezetői olyan gyakorlati és stratégiai tudással gazdagodjanak, amely segíti szervezetük hosszú távú, fenntartható működését. Az első, személyes jelenlétet igénylő képzési szakasz július 5-én kezdődött az Egyesült Államokban, és augusztus 2-ig fog tartani - adta hírül a teátrum.

Forrás: Bethlen Téri Színház

Címkék
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 02. 23., 13:21
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a bűncselekmények áldozatainak hatékony segítségét, széleskörű tájékoztatását. 2026.február 22. Európa számos országában - 1993 óta Magyarországon is - a Bűncselekmények Áldozatainak Napja, amikor a figyelem az áldozatokra irányul.
2026. 02. 21., 22:59
A családok apraját-nagyját egyaránt várta a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban megrendezett jelmezes télűző mulatságra. Az egésznapos program keretében játék, tánc, zene, farsangi fánk, busók és terepfutás várt az érdeklődőkre.
2026-02-23 19:13:34
- Jelmezes futással, busókkal, hangos kerepléssel, kiszebáb égetéssel űzték a telet a Csetényi Élményparkban - Sikeresek voltak a speciális tesztvonat mérései a felújított vasútvonalon - Halasi orvosokra is lehet szavazni
2026-02-23 18:43:51
- Új terasz épült a Matéza étteremnél pontosan 10 éve - Változások a háziorvosi ügyeletben - 250 új számítógépet kapnak a tankerület iskolái - Aláírták a Szabadka-Kiskunhalas testvérvárosi szerződést
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
2026. 02. 04., 15:05
Török Erika a Kilimandzsárón
2026. 01. 23., 16:07
Kuti Sándorné dr. Kovács Mária, a lelkiismeretes orvos, és segítő katolikus.
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
hirdetés