2026. 04. 18. szombat
Andrea, Ilma
  Írjon nekünk broken clouds 7°C Érzett: 5°C Szél: 4 m/s Párat.: 67%

Honfoglaló sereget alakít a halasi bandérium

Kovács Iván  |  2025. 07. 29., 10:45

Jószerével alig ért véget vasárnap délután a Quality Championátus díjugrató verseny I. fordulója vasárnap a Hirling József Lovasparkban, már is készülődött a rendező Kiskunhalasi Lovasbandérium a következő, keddi lovasparkos aktivitásra. A füves arénában ma délután (július 29-én) 18.30-kor mutatja be a Nemzeti Lovas Színház a Honfoglalás című darabját. Érdekesség, hogy az előadáson a Kiskunhalasi Lovasbandérium hagyományőrzői is szerepelnek vendégelőadóként – tájékoztatott erről Rózsahegyi Róbert, az egyesület elnöke.

Rózsahegyi Róbert elmondta, hogy Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója megkeresésének tettek eleget, akkor amikor kisegítették őket szereplőkkel és lovakkal a kiskunhalasi előadásra. Rózsahegyi hozzátette, hogy most szombati egy Hajdúszoboszlón előadásra kerülő darabban is szerepelnek a bandérium tagjai.

Rózsahegyi Róbert főpróbakor a lelátón Pintér Tibor igazgatóval

Rózsahegyi a Kiskunhalasi lovas Bandérium szerepéről közölte, hogy két főbb szereplője is lesz az előadásban, Kond és Előd vezérek szerepét a bandériumból alakítják. A Kiskunhalasi Lovasbandérium tagjai pedig a honfoglaló magyarok seregét erősítik a tömegjelenetekben, természetesen lóháton. Nem újkeletű, hogy szerepet vállalnak a halasi huszárok a lovasszínház előadásaiban - tette hozzá – hiszen öt évvel ezelőtt a Jász-Kun szerelem című darabban (katt ide a cikkhez), mint társszerző működött együtt Pintér Tibor társulatvezetővel Rózsahegyi Róbert és a lovas katonai hagyományokat ápoló csapata.

Rózsahegyi Róbert elmondta, hogy a kedden este megrendezésre kerülő Honfoglalás című darabra valamennyi jegy elkelt már és a helyszínen nincs lehetőség belépő vásárlásra. Ugyanakkor javasolta a jeggyel rendelkezőknek, hogy az előadásra hozzanak magukkal plédet, lepedőt vagy párnát, hogy kényelmesen tudjanak elhelyezkedni a lelátókon. A kapunyitás 17.30-tól lesz és a Fazekas Mihály utca felőli főbejáraton lehet bejutni a lovaspark arénájába, ahol az előadás pontosan 18.30-kor kezdődik.

A honfoglaló sereget a bandérium tagjai jelenítik meg

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026. 04. 16., 12:33
A bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés