
Kiskunhalason találkoztak a honismereti kiadványok szerkesztői. A XX. Országos Honismereti Kiadványszerkesztői Konferenciának a Thorma János Múzeum adott otthont az elmúlt hétvégén.
A Honismereti Szövetség, a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület és a Thorma János Múzeum közös szervezésében megvalósuló konferencia a helytörténettel, honismerettel foglalkozó lapok, évkönyvek, folyóiratok szerkesztőit, szerzőit és olvasóit szólítja meg. A cél, hogy a Kárpát-medence különböző térségeiből érkező szakemberek megosszák egymással tapasztalataikat, bemutassák kiadványaikat, és közösen gondolkodjanak a honismereti periodikák jövőjéről.
A konferencia ünnepélyes megnyitóját pénteken tartották, a Thorma János Múzeumban. Végső István történész bevezetőjét követően köszöntőt mondott többek között Székelyné Körösi Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület elnöke, Fülöp Róbert, Kiskunhalas város polgármestere és Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke.
A megnyitót követően egy kerekasztal-beszélgetésre került sor Károlyi Attila (Csongrád Megyei Honismereti Egyesület) moderálásával. A fő téma a honismereti kiadványok szerepe a kisebbségi létben volt.
A podcastban arra keresik a választ, hogy mit is takar az a szó, régészet. Vajon a Hollywood-ban forgatott régészes filmeknek mennyi köze van a valósághoz?