Itt találod az összes cikket a „könyvajánló” témában!
Önök szerint mekkora esélye van annak, hogy egy kisfiú, aki egykoron Koltai Róbert színművész szomszédja volt, felnőtt korában eljön tanítani egy kiskunhalasi gimnáziumba, majd több mint 30 év kihagyás után itt, ebben a kisvárosban találkozik újra egykori ikonjával? Pedig ez megtörtént.
Nagyon nehéz olvasmányt ajánlunk ezen a héten a halasmedia.hu olvasóinak figyelmébe. Az auschwitzi tetováló című kötet nagy hatást gyakorolt Maszlik Nórára, a Szilády-gimnázium diákjára.
Tüske Liem, a Dékáni-technikum diákja a Száz év magány című klasszikust ajánlja olvasóinknak a Lapozgató keretében. Remek olvasnivaló lehet ez akár most, a vakáció ideje alatt is.
Ezen a héten is ajánlunk egy jó könyvet. Ana Huang kötetei nagy népszerűségnek örvendnek a fiatalok körében. A bibós Juhász Ivettnek is az írónő egyik műve a kedvence, éppen ezért ajánlja nézőinknek is A csatárt a Lapozgatóban.
A Dékáni-technikumba látogatunk el ezen a héten, ahol egy fiatalember ajánlja kedvenc könyvét. Az istenek éhsége egy végtelenül izgalmas, kalandos történettel ajándékozza meg az olvasókat.
Pénz, örökség, szerelem, rejtély. Ez jellemzi Jennifer Lynn könyvét, az Örökösök viadalát. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum egyik diákja ajánlja most olvasóinknak ezt az izgalmas kötetet.
Időnként jól esik levenni egy izgalmas könyvet a polcról, elhelyezkedni egy kényelmes fotelben, aztán pedig végigolvasni a kiválasztott történetet. Éppen így szokott tenni Rácz Lívia is, aki a Szilády-gimnázium diákja. Most pedig elárulja nézőinknek, mi is a kedvenc kötete.
Bizonyára önökben is felmerült már egy-egy jól ismert történet kapcsán, hogy vajon a happy end után miként folytatódott a főszereplők élete? A lázadó szépség éppen ilyen könyv.
Ha egy ismert művész érkezik Kiskunhalasra, a Halas TV stábja mindig megkérdezi, van-e kedvenc könyve, és ajánlaná-e a nézőknek az adott kötetet. A közelmúltban R. Kárpáti Péter színművész lépett fel városunkban, és örömmel tett eleget a felkérésnek. A dolog érdekessége, hogy most megjelenő saját könyvét mutatta be a kamerák előtt.
Az önfejlesztés nagyon fontos mindannyiunk életében. Hosszú folyamat, amit érdemes minél fiatalabb korban elkezdeni. Ezt vallja Kiss Tamás, a Szilády-gimnázium diákja is, aki így nem meglepő módon éppen egy ilyen tematikájú könyvet választott a Lapozgató e heti ajánlataként.
A hideg, téli estékre ajánlunk most egy kis olvasnivalót.
Rendhagyó könyvbemutatónak adott otthont a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján. A Végső István történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának segédlevéltárosa „Gettóélet '44" című könyvét ismerhette meg a közönség.
A decemberi hidegben jól eshet olyan könyvet olvasni, amiben a kánikula és a vakáció játsszák a főszerepet. Leiner Laura 40 nyári nap című kötetének már a címe is nagyon árulkodó. Forrósítsák fel a hangulatot, olvassák el ezt a jó kis sztorit önök is!
Ajánlunk egy kis olvasnivalót a ködös, hideg, őszi, téli estékre. A Lapozgatóval ezen a héten a Szilády Áron Református Gimnáziumba látogatunk el, ahol egy pedagógustól tudhatjuk meg, mit szeret leginkább olvasni, ha van egy kis szabadideje.
Egy távoli fantáziabirodalomba repíti az olvasókat a Volt egyszer egy összetört szív könyvsorozat. A kötetek nagy hatással voltak a Bibó-gimnázium egyik diákjára, aki most elmeséli a sztori legizgalmasabb momentumait a Lapozgatóban.
Korábban párkapcsolati könyveket írt, most pedig a gyermek szerepjátékok világába kalauzolja el olvasóit a kiskunhalasi Ihász Anita.
Ana Huang romantikus könyveit nagyon sok fiatal diáklány és persze tapasztalt felnőtt is szereti. A Twisted games az egyik legnépszerűbb kötet, amiről most olvasóink is megtudhatnak pár fontos információt a Lapozgatóban.
Szerelem, lélekvándorlás és megannyi rejtély kap helyet a Layla című könyvben, ami a Dékáni-technikum egyik diákjának kedvenc könyve.
Tóth Ferenc, a Szilády-gimnázium pedagógusa imádja a futballt. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy egy olyan könyvet választott, mely a foci VB-k történetét mutatja be.
Az Egymillió csók egy életen át című romantikus regény nagyon népszerű a mostani középiskolások körében. A Lapozgatóban, ezen a héten is éppen ez a kötet kerül középpontba.
Rónai Jázmin a Szilády Áron Református Gimnázium diákja. Elolvasta Anne Frank naplóját, ami nagyon nagy hatást gyakorolt rá. Amikor megtudta, hogy a műnek van képregényes változata is, nem volt kérdés számára, hogy abban a verzióban is szeretné megismerni ezt a lélekbemaró történetet.
A Bibó István Gimnázium pedagógusa, Hegedűs Katalin ezúttal egy olyan könyvet választott, ami saját bevallása szerint, eléggé kimozdította őt komfortzónájából.
Mostani könyvajánlatunkban a romantika, az akció és a sokkoló fordulatok váltják egymást.
Vajon mit szólna egy középiskolás diák, ha egyik napról a másikra kiderülne róla, hogy ő az alvilág ura? Éppen ezt a kérdést feszegeti az a könyv, ami nagyon felkeltette a Szilády-gimnázium egyik tanulójának a figyelmét. A Lapozgatóban megtudhatják nézőink, miért lehet remek olvasmány a nyári időszakra ez a kötet.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.