Extra, vagány, nórás
A hét arca

Extra, vagány, nórás

Úgy érzi, most ért révbe az élete. Majd’ huszonhét évesen végre el tudja hinni magáról azt, hogy tehetséges abban, amit csinál és szeret. Kellett hozzá egy komoly siker, egy komoly elhatározás. Szalai Nóra az év eleje óta írja saját divatblogját, amely egyre népszerűbb lett. Mára már annyian megszerették a halasi fiatal stílusát, hogy egy országos verseny közönségdíjasa lehetett. Nóra mindent elmesélt, még azt is, hogy bizony korábban őt is érték kisebb divatbalesetek, de fokozatosan tisztult a stílusa, mostanság már a vagány és extra vonalat képviseli.
Erős felkiáltójel volt bennem...
A hét arca

Erős felkiáltójel volt bennem...

Általános iskolában, ötödikes korában kinyílt számára a világ. Azt mondja, már kisgyermek kora óta erős felkiáltójel volt benne, amely arra figyelmeztette: ki kell törnie a szürkeségből. Mostanság, húsz éves fejjel tudja, jól döntött akkor, amikor elhatározta, ha törik, ha szakad tanulni fog és diplomát szerez. Kerekes Erik cigány származású fiatal, akinek dédelgetett álma az, hogy elvégzi majd a jogi egyetemet is a szociális munkás diploma megszerzése után.
Eggyé vált a géppel...
A hét arca

Eggyé vált a géppel...

Ha valaki Az év természetfotósa pályázaton egy második díjat elér, azért már tenni kell valamit. Nem is keveset és nem is akármilyen alkotással lehet bekerülni a legjobbak közé. Kis Csabának ez sikerült. A halasi fotós a Tükörnek adott interjújában azt mondta, hogy nem mindig a tűéles fotó a tökéletes, és mesélt arról is, hogy mikor vált a természet rabjává.
Ég és föld között Renivel
A hét arca

Ég és föld között Renivel

Gondolom megvan mindenkinek valamelyik filmből az a kép, amikor fess egyenruhában feszítő pilótát csinos stewardesek kísérnek. Van, aki a kapitányra, van, aki a hölgyekre irigykedett. Valóban ilyen a valóság is? Hány országba jutnak el azok, akik rendszeresen repülnek, ez a munkájuk? Ezek a kérdések motoszkáltak bennem, amikor a halasi származású Paor-Smolcz Renátával tervezett interjúra készültem. Mint megtudtam tőle, a való világ más, mint a fotókon, vagy a filmeken és azt is elmesélte, bizony nem csak a mosolygásból áll a légiutas-kísérők élete.
ENSZ-küldött lenne a diákpolgármester
A hét arca

ENSZ-küldött lenne a diákpolgármester

Komoly célokat fogalmazott meg maga számára Kiskunhalas új diákpolgármestere. A 16 éves Szabó-Kocsis Dorottya nem szereti az átlagos kihívásokat, céltudatos, és beszélgetésünk végére biztos voltam benne, hogy a Bibó István Gimnáziumban tanuló diáklány meg is valósítja azt, amit el akar érni. Elárulta, hogy kulturális antropológusi hivatás érdekli és legfőbb álma az, hogy ENSZ-küldött legyen. Előtte még a halasi diákságnak szeretne segíteni, ebben is maximalista lesz.
A Stohl-per halasi ügyésze
A hét arca

A Stohl-per halasi ügyésze

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy állatorvos legyen belőle, ám a Bibó István Gimnáziumban, harmadik osztályos korában figyelme egyértelműen a jogászi pálya felé fordult. Az pedig az egyetemen dőlt el, hogy szakmai érdeklődéséhez leginkább az ügyészi feladatok passzolnak. Így lett dr. Mamlecz Lászlóból ügyész, aki többet között a nagy sajtóérdeklődés övezte Rezesova- és Stohl-perben is a vádat képviselte. Interjújában arról is beszélt, hogy a médiafigyelem nem egyértelműen jelent szakmailag izgalmas esetet.
Hit, család és magyarságtudat
A hét arca

Hit, család és magyarságtudat

Úgy vélem, kétféle pedagógus létezik. Az egyik, aki reggelente megszokásból, unott arccal lép be az iskolakapun, a tanteremben leadja a kötelező tananyagot, majd hazamegy, hogy másnap minden kezdődjön elölről. Vannak azonban, akik valóban hivatásnak tekintik a tanári pályát, és mindent megtesznek azért, hogy szakmai tudásuk legjavát átadva fejlesszék diákjaik képességeit. Az utóbbi kategóriában tartozik a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium egykori pedagógusa, Dr. Döme Ottó. Most, hogy már több éve nyugdíjas, arra kértem tekintsen egy kicsit a múltba, s meséljen életéről, valamint a diákok körében eltöltött éveiről. A tanár úr saját otthonában fogadott. A házba lépve, kissé elcsodálkozhat az, aki először jár itt vendégségben. Precíz, rendezett, majdhogynem múzeumok termeihez hasonlító szobák, könyvespolcok, gyűjtemények mindenhol. Az egyik falon családi fényképek, az ősöktől egészen napjainkig, a másikon az „Aradi 13” portréja díszeleg. A beszélgetés során mindent megértek ezekkel kapcsolatban.
A megtalált út
A hét arca

A megtalált út

Egy kedves fiatalember. Rögtön ez jutott eszembe akkor, amikor találkoztam a halasi katolikus közösség új káplánjával, Huszák Zsolttal. Aztán beszélgetésünk folyamán tovább mélyült benne ez az érzés. Biztos voltam benne, hogy megtalálja a közös hangot gyerekkel, fiatallal, felnőttel, időssel egyaránt. Megtudtam tőle: több mint két évtized kellett ahhoz, hogy rájöjjön, melyik utat akarja járni. Ennek közel egy évtizede, és azóta szolgálja Istent a legjobb tudása szerint. Zsolt atya a  múlt hónap eleje óta ténykedik Kiskunhalason, még ismerkedik az itteni hívő közösséggel és a rá váró feladatokkal.
Megvalósult Réka gyermekkori álma
A hét arca

Megvalósult Réka gyermekkori álma

Gondos, kétgyermekes családanya, boldog feleség, céltudatos étteremvezető. Így jellemezhetnénk röviden Lajkóné Kovács Rékát, aki a közelmúltban szakmája legrangosabb oklevelét szerezte meg. Egy jól ismert halasi vendéglátós család tagjaként sokszor, sok helyen kellett már helytállnia. Napjainkig nagyon hosszú út vezetett, melynek állomásaiba most a halasmedia.hu olvasói is bepillantást nyerhetnek.